Hamarosan beindult az uniós pénzpumpa. A Napi.hu áttekintette, melyek a legfontosabb változások az új rendszerben, mi az, amire minden pályázónak figyelnie kell.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanHabony Árpád gyakran a Parlamentben ad tanácsot, ezért van oda belépője - közölte a Miniszterelnökség.
Szerző(k): MTIMiniszteri tanácsadónak kérte fel Farkas Bertalan magyar űrhajós űrkutatót és vadászpilótát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - közölte a tárca.
Szerző(k): MTIÖtven, de inkább hetven százalékos magyar tulajdont szeretne a bankszektorban látni a kormány, ami nem tűnik lehetetlennek két okból sem. Egyrészt már most meghaladjuk az ötven százalékot, másrészt egy sor pénzintézet eladósorba került, ezeket megveheti akár az állam is. Hogy melyek ezek, s milyen áron cserélhetnek gazdát, arról Simonyi Tamást, a KPMG tanácsadó cég szakértőjét kérdeztük.
Szerző(k): Szakonyi PéterAz Egyesült Államoknak célzott katonai csapásokat kell mérnie az Irakban megerősödött \"terrorhadseregre\" ha az a Nyugatot veszélyezteti - mondta David Petraeus amerikai tábornok, aki egykor az Irakba vezényelt koalíciós erők főparancsnoka volt. Barack Obama elnök pedig közölte: többszáz katonai tanácsadót küld Irakba.
Szerző(k): InforádióAz Echo Tv és a Lánchíd Rádió műsorait támogatja idén a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca már 90 milliót költött utazásokra, s külső tanácsadókra és ügyvédekre is költött - derül ki a minisztérium most közzétett, 2014-es kiadási listáiból.
Szerző(k): Domokos Erika, Papp ZsoltBár a 2007-2013-as uniós költségvetési időszak forrásait már lekötötték és az új ciklus pályázataira várhatóan októberig várni kell, számos módon készülhetnek a cégek a források befogadására.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanFontosak a bankok, de nem tisztességesen működnek - véli a magyarok többsége.
Szerző(k): Domokos László