Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke szívesen adna tanácsokat utódjának, Donald Trumpnak. Ezt Josh Earnest, a Fehér Ház korábbi szóvivője mondta el hétfőn az NBC televízióban.
Szerző(k): Szász PéterA tavasszal a parlament elé kerülő gazdasági tárgyú törvényjavaslatok mellett a hosszabb távú gazdaságpolitikai koncepciókról, reformokról is vélemény mond a versenyképességi tanács, amelynek tagjai a szakértők legszélesebb köréből tevődnek össze.
Szerző(k): Komócsin SándorHamarosan érkeznek az szja-bevallási tervezetek, a magánszemélyeknek ezt ellenőrizni kell, és mindenkinek saját felelőssége, amit a végső bevallás majd tartalmaz - mondták egybehangzóan a szakértők az InfoRádió AdóInfo című műsorában.
Szerző(k): Domokos LászlóElhárította a felkérést a nemzetbiztonsági főtanácsadói posztra Donald Trump amerikai elnök jelöltje, Robert Harward nyugalmazott altengernagy, aki a lemondott Michael Flynnt váltotta volna - közölte a Fehér Ház.
Szerző(k): Papp ZsoltA Republikánus Párt több vezető politikusa is szorgalmazza már Donald Trump amerikai elnök hétfőn lemondott nemzetbiztonsági tanácsadójának oroszországi kapcsolatainak kivizsgálását, miután a nyilvánosságra került információk szerint feltételezhetően a Trump-kampánycsapatnak kiterjedt kapcsolatai vannak Oroszországgal - ez pedig egyre komolyabb politikai veszedelmet vetít előre a republikánusok számára is.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNem elég az általános utasbiztosítás, speciális téli sportolásra kötött biztosítást kell kötni a gyermekeknek a sítábor időszakára - mondta az InfoRádiónak egy gyermekek táboroztatásával foglalkozó egyesület elnöke. A sípályán egyébként az autóvezetéshez hasonló szabályokat kell betartani - mondta a sí- és snowboard oktató.
Szerző(k): Domokos LászlóFolyamatosan növekvő összegű közbeszerzési tanácsadási tendereket nyer az SBGK Ügyvédi Iroda valamint az Ész-Ker Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. a Miniszterelnökségtől, a mostani keretösszege 4 milliárd 995 millió forint.
Szerző(k): Németh GézaA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint a NAV mindenkori vezetője főszerkesztői, szerkesztési feladatokat lát el az Adóvilág hivatalos szaklapnál és az Adó és Vámértesítő lapnál.
Szerző(k): K. Kiss Gergely