A koronavírus-járvány jelentős chiphiányt okozott világszerte, ezért még inkább felértékelődött Tajvan szerepe a félvezetők gyártásában, a helyi hatóságok pedig mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák Kína arra irányuló próbálkozásait, hogy megszerezze a technológiát a szigettől.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaAz európai és egyesült államokbeli cégóriásokkal szemben, az ázsiai márkák sokkal óvatosabbak az orosz piac otthagyásával. Míg nyugati vetélytársaik gyorsan és tömegesen jelentették be elvándorlásuk, addig az ehhez hasonló "aktivista" magatartás korán sem ilyen jellemző, még az egyébként nyugati berendezkedésű keleti országok cégeinél sem.
Szerző(k): Sasvári MarcellAz elmúlt hónapban Oroszország ukrajnai inváziója felerősítette az aggodalmakat azzal a kockázattal kapcsolatban, hogy Kína növelheti katonai erejét Tajvan ellen, ami egyes elemzők szerint a tengerentúli befektetők példátlan mértékű elvándorlását váltotta ki.
Szerző(k): Molnár CsabaAz amerikai hírszerző ügynökségek szerint az Oroszország ukrajnai inváziójára adott nemzetközi reakció és Moszkva ottani korai katonai problémái valószínűleg megálljt parancsolnak Kínának Tajvan elfoglalására irányuló törekvésében - írja a WSJ.
Szerző(k): Szabó DánielKonkrét, ölésre képes eszközöket nem, de védelmi eszközöket, köztük rohamsisakokat és golyóálló mellényeket is küld Japán az orosz-ukrán háborúba, Ukrajnának - adta hírül a dpa hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA tajvani légierő csütörtökön közölte, hogy kilenc kínai repülőgép sértette meg a légvédelmi zónáját - közölte a tajvani védelmi minisztérium, ugyanazon a napon, amikor Oroszország megszállta Ukrajnát, a Tajpejben nagy figyelemmel kísért válságot.
Szerző(k): Szabó DánielJoseph Wu tajvani külügyminiszter szerint Kína - kihasználva, hogy a világ az ukrajnai orosz invázió veszélyével foglalkozik - lerohanhatja Tajvant. Az ország ezért teljes készültségben van.
Szerző(k): Szabó DánielAz EU is érdekelt lehet beleszállni a Kína és Litvánia között tovább bontakozó diplomáciai háborúba. A balti államba hatalmas pénzek folynak be Tajvanból, hogy így enyhítsék a megtorló Kínai embargó gazdasági következményeit. Az Egyesült Államok is támogatná a Kína-ellenes törekvéseket.
Szerző(k): Sasvári Marcell