„Súlyos visszaélések” miatt feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen Tóth István, a Honvéd Kossuth Lajos SE elnöke. Az atv.hu-hoz eljuttatott közleményben Tóth azt írta: elfogadhatatlan számomra, ami a Magyar Úszó Szövetségben az elmúlt 7 hónapban történt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVisszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt.
Szerző(k): Domokos ErikaA nyári termékeknél is tetten érhető a kettős minőség a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint, ezt igazolta az a vizsgálat is, amelyet a tárcavezető rendelt el azért, hogy kiderítse: a magyar és a nyugat-európai piacokon azonos márkanév alatt eltérő minőségű élelmiszereket forgalmaznak-e. Eközben az ÉFOSZ közleményben hívta fel a figyelmet, hogy néhány termék összetételében feltárt eltérés nem jelent automatikusan minőségbeli különbséget és a fogyasztók kelet-nyugati alapú megkülönböztetését.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Jobbik törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek arról, hogy politikusok ne tölthessenek be sportvezetői posztokat - idézi az MTI Szilágyi Györgyöt, a Jobbik országgyűlési képviselőjét.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBár a kormány következetesen tagadja, hogy különleges viszony lenne a budapesti és a moszkvai vezetés között, a NATO nyugati tagállamai már nem bíznak Magyarországban. Úgy látják, hogy az ország orosz hírszerzési hídfővé vált.
Szerző(k): Komócsin SándorAggodalmát fejezte ki a nagyhatalmak közötti "nagyon veszélyes szövetségek" lehetősége miatt Ferenc pápa, aki a migrációról és Európa jövőjéről is beszélt a La Repubblica olasz napilapnak szombaton.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz amerikai kormány 17 év elteltével végre eltörölte azokat az intézkedéseket, amelyek a Y2K-re való felkészülést szolgálták. Mindezt jócskán az ezredforduló után. Jobb később, mint soha.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Fővárosi Közgyűlés szerdán pénzügyi kötelezettségvállalás nélküli elvi hozzájárulást adott a Magyar Úszószövetségnek arra, hogy megpályázza a 2022-es, vagy a 2024-es rövidpályás úszó világbajnokság megrendezését - tudósított az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika