Jordán Tamást a pécsi klinika intenzív osztályán kezelik, miután a Pécsi Országos Színházi Találkozón elesett, és beverte a fejét a járdaszegélybe.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaPuskás Tamás, a színház igazgatója veheti meg 50 millió forintért a belvárosi Centrál Színházat üzemeltető nonprofit kft.-t. Így döntött kedden a főváros tulajdonosi bizottsága – értesült a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóNemzetközi előadókkal és új bemutatókkal erősít a Budapesti Nyári Fesztivál. A programokra több mint százezer nézőt várnak, s nézőcsúcsot döntenének - a magyar főváros nem csak a sportrajongóknak kínál élményeket idén nyáron.
Szerző(k): Domokos ErikaBudapestre érkezett az abszolút diktátor, aki a Müpát is harctérré változtatta. Minden idők egyeduralkodójának bőrébe bújva John Malkovich A diktátor utolsó beszéde című darabban elmondta, milyen világ vár ránk.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTovább működhet Magyarországon a társaságiadó-kedvezmény rendszere (tao), így a sportba is áramolhat a közvetett állami támogatás.
Szerző(k): Domokos ErikaHárom közbeszerzés miatt összesen 550 ezer forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a szegedi Dóm Fejlesztő- és Turisztikai Szolgáltató Szervezetet. Az eljárást mindhárom esetben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), mint irányító hatóság kezdeményezte.
Szerző(k): Németh GézaHelyreigazítás a ZÁÉV Építőipari Zrt. kérésére.
Szerző(k): EconomxKét sikertelen tender után, most gyorsított tárgyalásos közbeszerzést írt ki a Magyar Állami Operaház, a Kőbányai úti új műhelyház és próbacentrum kivitelezésére. A becsült ellenérték 8 milliárd 155 millió forint.
Szerző(k): Németh Géza