Egy kilométeres távolságból is képes bemérni a madarakat, és az adott fajra igazítottan akár le is szabályozza a repülési vonalban működő szélturbinák forgási sebességét egy új, mesterséges intelligenciára épülő rendszer. Elsőbbséget kaphatnak a madarak.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA három legnagyobb lengyel energiaipari társaság együttműködési szerződést kötött arra, hogy kiaknázza az ország tengeri szélenergia-potenciáját. Ezzel első alkalommal ismerte el állami cég, hogy a szélerőművek létesítésében már komoly lehetőséget látnak.
Szerző(k): Szabó M. IstvánDánia tengerben álló szélturbinák áramából hidrogént gyártana, tárolná, hogy aztán azt tankerekbe töltsék. Mindezt egy északi-tengeri mesterséges szigeten. És egyből még egy másikon is - akár. Mindezt azért, mert Dániának új klímastratégiája van.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAki eddig kizárólag a szenes erőműveivel küzdő, lemaradó európai szereplőt látta Lengyelországban, igencsak meglepődhet: az Európai Unió legmozgalmasabb zöldenergiás beruházásainak helyszínévé válik a balti tengeri terület. És ebből a hódításból az Iberdrola biztosan nem akar kimaradni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA magyar a világ egyik legkevésbé elégedett nemzete, ha a közlétesítmény-hálózatról kérdezik őket. Pozitívum ugyanakkor, hogy az elmúlt években javult az infrastruktúra megítélése - derül ki az Ipsos kutatásából.
Szerző(k): Szász PéterKözepes méretű európai energetikai cégként képzeli el magát a jövőben a MET, és ehhez is arra van leginkább szükség, hogy a területen mindenre lőni kell, amire érdemes. Lehőcz Balázs Gábort, a cég eszközdivíziójának vezetőjét kérdeztük az energiaforradalom kényszeréről, a napról és a szélről.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMiután Szerbiában beszálltak egy 100 megawattos (MW) szélpark építésébe, a svájci központú, magyar többségi tulajdonú MET megvásárolt Bulgáriában egy eddig olasz érdekeltségbe tartozó, komplett szélerőművet. A plusz 42 MW része a cég növekedési stratégiájának; a cél: jelentős megújuló portfólió létrehozása a kelet-közép-európai térségben.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNagyon meglepő-e, hogy egy globális, nagy mélységű kutatás végeredménye az, hogy a zöldenergia-termelők lényegesen hatékonyabban csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, mint az atomerőművek? És az, hogy a nukleáris potenciál hajlamos a megújulók útjába állni?
Szerző(k): Szabó M. István