Tisztán elektromos dobozos teherautóval jön elő a Toyota. A furgon a gyár ígérete szerint 230 vagy 330 kilométert képes megtenni. Azt még nem tudni, hogy a magyar piacon mikor lesz elérhető.
Szerző(k): Csernátony CsabaÁtláthatóvá teheti a fuvarozás költségeit az az elektronikus regisztrációs rendszer, amelyet ősztől vezethetnek be, ami jól jönne a magyar piacról kiszoruló magyar szállítóknak.
Szerző(k): Komócsin SándorA beszállítók a tervezettnél korábban kapták össze magukat, így az Apple visszatérhet a szokásos őszi menetrendjéhez.
Szerző(k): Rácz GergőNégy és fél tonna szalonnát semmisítettek meg, mivel azt egy hűtés nélküli teherautóban találták meg a pénzügyőrök. A jármű az úti céljával ellentétes irányba tartott, amikor megállították a NAV-osok.
Szerző(k): Domokos ErikaKülönleges módját választotta a szállításnak egy brit kávépörköléssel foglalkozó cég: a Kolumbiából megrendelt kávészemek vitorláshajóval szelték át az óceánt. A környezetbarát szállítási módnak köszönhetően az út három hónapig tartott. A 250 grammos kávé pedig közel 3600 forintba kerül.
Szerző(k): Csernátony CsabaA veszélyhelyzet megszűnésével az üzleten kívüli kereskedelmet és a csomagküldést ismét be kell jelenteni az illetékes kereskedelmi hatóságnál - adta hírül Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Szerző(k): Domokos LászlóMíg a csomagküldéssel és a házhozszállítással foglalkozó cégek egyértelmű nyertesei voltak a magyarországi karanténidőszaknak, addig a futárok és a taxisok nagyot veszítettek. A személyszállítók több mint fele eltűnt a piacról, kérdés, egyáltalán visszatérnek-e. Pedig mentőövként még házhozszállítást is vállaltak a veszélyhelyzet alatt, de a héten már ezt a tevékenységet is elhagyták.
Szerző(k): EconomxA tengeri áruszállítási szolgáltatások iránti kereslet korábban vártnál kedvezőbb második negyedévi alakulását jelezte szerdán a világ legnagyobb konténeres áruszállító vállalata, az A.P. Moller-Maersk - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter