A rendőrség nyomozást indított a Van Thinh Phat csoport elnöke, Truong My Lan és három másik ember ellen csalárd tulajdonszerzés címén.
Szerző(k): Horváth TiborEgy év alatt nyolc százalékkal estek vissza az őszi szállásfoglalások. Budapest, Eger és Gyula a felkapott városok a pihenni vágyók körében és jellemzően 71 ezer forintot költenek az őszi wellnessre.
Szerző(k): Koncsek RitaIgazságtalan kizárólag a Balatonon számonkérni az inflációt, amikor minden termék és szolgáltatás drágul – mondta az Economx legújabb podcastjában a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Flesch Tamás szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy ugyanaz a szolgáltatás olcsóbb a horvát tengerparton, mint a magyar tengeren.
Szerző(k): EconomxNégy olyan szálloda is van, amely kerítéssel zárta le az előtte lévő partszakaszt, pedig az igazából közterület, amihez ráadásul az önkormányzat fizeti a közvilágítást.
Szerző(k): Economx.huA feje azonban fájni fog a költségek miatt. Ugyanis legalább ötvenezer forintba kerül egy éjszaka a világ legjobb, alváshoz ajánlott hoteleinek top 10-es listájába került magyarországi szállodában.
Szerző(k): Sánta AndrásA Magyar Turisztikai Ügynökség arról számolt be, hogy az atlétikai világbajnokság idején magas a vendégéjszaka-foglalások száma Budapesten. Ezt Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is meg tudta erősíteni, Flesch Tamás a szervezet elnöke arról számolt be, a szövetséghez tartozó szállodák teltházzal üzemelnek ebben az időszakban. A hétvégén ráadásul a vb mellett az augusztus 20. is segíti a vendéglátókat.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz 50 szobás hotel a hamarosan átadandó Balatonfüred Kongresszusi Központ mellett valósul meg.
Szerző(k): Sánta AndrásA valóságtól elrugaszkodott állítások röppentek fel a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint. Guller Zoltán úgy véli, minden negatív cikk, amit a média felfújva tálal, ront a balatoni kisvállalkozások esélyein.
Szerző(k): Economx