A szakszervezetek értesülései szerint az iskolákban elkezdték büntetni azokat a tanárokat, akik részt vettek a hét elején tartott figyelmeztető sztrájkban, adminisztratív és anyagi következmények is vannak.
Szerző(k): Komócsin SándorA lakosság több mint kétharmada egyetért a pedagógusok sztrájkjával, és további 18 százalék vélekedik úgy, hogy valóban alacsony a tanárok fizetése, de nem sztrájkkal, hanem másképp kellene érvényesíteniük a követeléseiket - derül ki a Pulzus Kutató Napi.hu számára készült országos reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): Herman BernadettA MÁV-Volán-csoport alaptalannak és jogszerűtlennek tartja a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkbejelentését, ugyanis úgy vélik, hogy a tavaly megkötött, 2022 januárjában módosított és jelenleg is hatályos hároméves bérmegállapodásban foglaltakat a munkaadó a 2021. évben maradéktalanul betartotta és a 2022. évben is betartja.
Szerző(k): Szász PéterAz előzetes adatok szerint több mint 20 ezer pedagógus vett részt a hétfő reggelre meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban - idézi a Telex a sztrájkot szervező két pedagógus-szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) és Pedagógus Szakszervezetnek (PSZ) a tájékoztatóját.
Szerző(k): Szász PéterBár a kormány nagy erőkkel próbálta gátolni, az ország számos iskolájában mégis munkabeszüntetéssel indult a hét nyolc és tíz óra között - írja a Népszava.
Szerző(k): Szász PéterMegbénulhat a budapesti közlekedés hétfőn 14 órától a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) által szervezett, a sztrájkoló tanárok melletti szolidaritási akció miatt - írja a hvg.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) is szolidaritásáról biztosítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét és a Pedagógusok Szakszervezetét, valamint támogatják a hétfőre szervezett kétórás sztrájk meghirdetésében megfogalmazott célokat és követeléseket – derül ki az egészségügyi szakdolgozókat tömörítő munkavállalói szervezet közleményéből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJanuár 31., hétfőre figyelmeztető sztrájkot szervezett a két nagy pedagógus-szakszervezet. Bár a bíróság első fokon engedélyezte a munkabeszüntetést, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az jogszerűtlen lesz. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a tankerületek fegyelmivel fenyegetik a sztrájkra készülő tanárokat.
Szerző(k): Szabó Dániel