Köteles-e tájékoztatni az utazási iroda arról, hogy Rio de Janeiro világhírű panorámája csak az év kisebb részében élvezhető a 700 méter magas Corcovado-hegyről? Mit tegyünk, ha nem megfelelő, vagy egyenesen elmaradt a szolgáltatás? Hogyan bizonyíthatja igazát az utas? Lassan itt a nyár.
Szerző(k): Drávucz PéterA vártnál nagyobb mértékben javult az euróövezet gazdasági teljesítménye márciusban, viszont ez főleg egy szektor növekedésének köszönhető. Még mindig van miért aggódni a szakértők szerint, ugyanis kiszámíthatatlan és nem kiegyensúlyozott a gazdasági növekedés.
Szerző(k): Varga CsengeA Baidu bejelentette, hogy megkapta az engedélyt egy teljesen sofőr nélküli fuvarmegosztó szolgáltatás beindítására. A Google kínai megfelelője a fővároson kívül, Vuhanban és Csungkingban fog vezető nélküli robottaxit üzembe helyezni.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsLengyelországban a februári éves szintű fogyasztói áremelkedés 18,4 százalékra gyorsult, a franciáknál ez a szám 6,3 százalék, Spanyolországban pedig 6 százalék. Magyarországon a múlt héten jöttek ki a KSH adatai, a hivatal szerint a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit az év második hónapjában. Az eurózóna éves inflációs rátája februárban 8,5 százalék volt.
Szerző(k): EconomxTovábbra is támogatásra szorul a legtöbb hazai turisztikai cég, lassan azonban növekedésnek indulhat a szektor, és a jövőre nézve már létszámbővítésben is gondolkodnak a cégek.
Szerző(k): Varga CsengeNőtt a szolgáltatások külkereskedelmi exportértéke 2022 negyedik negyedévében. Az export jelentősebb mértékben emelkedett, mint az import az előző évhez képest, viszont az előző negyedévhez képest csökkent a kivitel és több száz millió euróval csekélyebb többletet eredményezett.
Szerző(k): Varga CsengeFebruár végéig dönthetnek a rögzített áramárakra váltásról az intézmények.
Szerző(k): EconomxÚj, otthoni tévészolgáltatást indít a Yettel, a szolgáltatást 3 hónapig ingyen próbálhatják ki az ügyfelek, ha új előfizetést kötnek.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs