A bizonylatolási fegyelem erősítését és a gazdaság fehérítését szolgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium számlarendelete, amely révén november 15-től kiszűrhetővé válnak a gyanús szoftverek - adta hírül a tárca.
Szerző(k): MTI-EcoEgerben hét helyszínen tartottak szoftverellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatósága járőrei, ahol összesen négy számítógépet foglaltak le, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött. A bűncselekmények elkövetési értéke meghaladja a 2,5 millió forintot.
Szerző(k): EconomxKorához képest bölcs embernek tartják Satya Nadellát, a Microsoft legesélyesebb vezérigazgató-jelöltjét, ám ez nem garancia arra, hogy képes lesz felrázni a számítástechnika világának lassan mozduló dinoszauruszát.
Szerző(k): Komócsin Sándor, EconomxErős, 10 százalékos profit-, és 4 százalékos második negyedévi forgalomnövekedést jelentett csütörtökön a német SAP.
Szerző(k): MTI-EcoA nyílt dokumentumformátum szövetsége, az ODFA szerint az állami szolgáltatások felhasználói közvetlenül érdekeltek a nyílt formátumok, nyílt szabványok közigazgatási alkalmazásában. Ez szoftvermonopóliumhoz, versenykorlátozáshoz vezet.
Szerző(k): Girnt JózsefBírálja a Wall Street Journalnak nyilatkozók többsége a kormány nagy cégekkel kötött exkluzív szerződéseit: a sorozatból kimaradók rossz üzenetként vehetik kihagyásukat és nem szerencsés előnyben részesíteni a feldolgozóipart a szolgáltatásokkal szemben.
Szerző(k): NAPIAz elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a Microsoft profitja.
Szerző(k): MTI-EcoÚj tanácsadói szolgáltatóközpontot nyitott Magyarországon az SAP - közölte az SAP AG szoftvercég hazai leányvállalata hétfőn.
Szerző(k): MTI-Eco