Az MKB Bankban frissen bevezetett Flexcube rendszert korábban két Magyarországon is működő bank megvásárolta már, de a Népszava információi szerint mindkét esetben súlyos problémák voltak vele.
Szerző(k): Domokos LászlóImmár Magyarországon is egyre népszerűbbek a jellemzően néhány hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok, az úgynevezett coding bootcampek. Ezek egy része nemcsak a programozó képzést, de végzett hallgatói elhelyezkedését is biztosítja.
Szerző(k): Domokos LászlóMagyarországon a licenc nélküli szoftverek aránya eléri a 36 százalékot, az arány 2 százalékkal csökkent az előző évhez képest - közölte a Microsoft Magyarország Kft. szerdán az MTI-vel, a BSA globális szoftveripari érdekképviseleti szervezet legfrissebb felmérése alapján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSzerda este akadozni kezdett több elektronikus közigazgatási szolgáltatás internetes felülete, köztük az ügyfélkapué. Az üzemeltető NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. elárulta, hogy mi a probléma.
Szerző(k): Szabó DánielA digitális bíróság továbbfejlesztésére kiírt tendert - egyedüli ajánlattevőként - a szegedi székhelyű EN-CO Software Kft. nyerte, a becsült 692 millió forinttal szemben 678 millió forinttal.
Szerző(k): Németh GézaA légi közlekedést irányító, átfogó európai rendszer hibája miatt az Európán belüli keddi repülőjáratok felénél jelentős késésekre lehet számítani - közölte a brüsszeli központú európai légiforgalmi irányítást összehangoló szervezet (Eurocontrol) kedden.
Szerző(k): Domokos LászlóA 2018. március 14. napján megjelent cikkünkkel kapcsolatban - annak megjelenése után - a Racionet Zrt. észrevételeket tett, ezeket alább közöljük.
Szerző(k): Szabó DánielNemcsak a NAV, de az ORFK szoftverbeszerzését is gyanúsnak találták a Microsoft revizorai, amikor a magyarországi leány szerződéseit átvilágították. A vizsgálatba az amerikai Igazságügyi Minisztériumot, az FBI-t és az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletét (SEC) is bevonták. A magyar képviselet dolgozói közül állítólag többet kihallgattak, volt, akit az Egyesült Államokban. Az itthoni cég vezetéséből ma többen is a kormánynak dolgoznak - tudta meg a Napi.hu.
Szerző(k): Szabó Dániel