Könnyen lehet, hogy húsvét után nagy változások lesznek a szlovák belpolitikában: Zuzana Čaputová államfő a napokon belül visszahívja Eduard Heger megbízott kormányát. Az sem kizárt, hogy magyar kormányfője lesz az országnak.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsRomlik Szlovákia anyagi helyzete: fejenként kilenc hónapot kellene dolgozniuk a szlovák polgároknak ahhoz, hogy vissza tudják fizetni az extrém mértékű államadósságot.
Szerző(k): Fogarasi KittiAz extraprofitadó bevezetése után a légitársaságok beépítették a költségeiket a Magyarországról induló gépek jegyáraiba, azonban a Bécsből elstartoló járatokra már a budapesti negyedéért is vásárolhatunk repülőjegyet.
Szerző(k): EconomxAzeri Light típusú kőolajszállítmány érkezik a Mol-csoporthoz a pozsonyi finomítóba az azerbajdzsáni ACG mezőről, amelyben a Mol a harmadik legnagyobb tulajdonos.
Szerző(k): Varga CsengeFranciaország 12 másik uniós tagállam bevonásával hozna létre egy összefogást azzal a céllal, hogy elérjék, az Európai Unió ismerje el a klímavédelmi célok eléréséhez alkalmas útnak a nukleáris energia bevetését. A meghívott országok képviselői kedden Stockholmban tarthatnak egy megbeszélést.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA szlovák parlament egy csütörtöki határozatban újfent elítélte az orosz agressziót Ukrajnával szemben, illetve Oroszországot egy terrorizmust támogató államnak nyilvánította, az ottani rezsimet pedig terroristának.
Szerző(k): Horváth TiborFedett sípályát terveznek Szlovákiában a magyar határhoz közel. A gigaprojektet 2027-re ígérik, már ha egyáltalán megépül: több hasonló próbálkozás hasalt el már az utóbbi években.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAzt követően, hogy Petr Pavelt választották a csehek államfőnek, nő azon döntéshozók száma a régióban, akik élesen bírálják a magyar kormány külpolitikáját. A Napi.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint Petr Pavel törekszik majd a slavkovi – osztrák-cseh-szlovák – együttműködés erősítésére, de sok múlik majd a környező országokban idén aktuális választások végkimenetelén is, ezek döntik el, hol húzódnak majd az új törésvonalak, valamint hol forradnak esetleg össze a régi diplomáciai sebek.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn