Finomhangoló devizaswap-tendert tartott az MNB - adta hírül a jegybank.
Szerző(k): Domokos LászlóSem a norvég sem a svájci minta nem ültethető át Nagy-Britanniára, az unió valószínűleg egy ukrán típusú társulási megállapodást köt majd Londonnal - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az M1-en vasárnap.
Szerző(k): Szepesi AnitaDunaújváros közgyűlése pénteken kezdeményezte a szerződésbontást a Modern Média Grouppal – írta közleményében a Jobbik országgyűlési képviselője, Pintér Tamás az mno.hu szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgy ügyes vállalkozó, a neki nem fizetőtől közel nyolc év után kérte a napi 5 ezer forintos kötbért, amely a vállalkozói díj nyolcszorosára rúgott. A bíróság csak a töredékét ítélte meg számára.
Szerző(k): Németh GézaFebruárban az építőipari termelés volumene 15,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületek építése 13,5, az egyéb építményeké 19,7 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján februárban az építőipar termelése 0,5 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Szepesi AnitaA Hídépítő három cége építheti meg a barcsi szennyvíztisztító telepet és végezheti el a kapcsolódó csatornahálózati rekonstrukciót, nettó 719,9 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaTheresa May brit miniszterelnök aláírta a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását bejelentő levelet, amelyet szerdán a brit EU-nagykövet kézbesít Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBudapest 2024 Zrt.-től az Együtt közérdekű adatkérésre kapott válasz alapján megalapozott a gyanúja annak, hogy az olimpiai pályázattal kapcsolatban kötött szerződéseket a mai napig sem függesztették, illetve mondták fel - mondta Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke mai sajtótájékoztatóján. Ezzel a társaság vezetői a kötelességüket megszegve az elmúlt egy hónapban több százmillió forint kárt okozhattak a magyar adófizetőknek.
Szerző(k): Papp Zsolt