A G7 úgy tudja, hogy felszámoljak a Bp 2017 nonprofit Kft-t, amely a tavalyi vizes világbajnokságot szervezte. A vállalat viszont 34 milliárd forintot költhetett el, miközben ennél kevesebbet, csak 1 milliárdot neki az állam. Így nem marad más, mint a felszámolás.
Szerző(k): Szabó DánielEgy orosz konzorciumi társsal közösen az állami Dunakeszi Járműjavító egymilliárd euró értékben 1300 vasúti kocsit szállíthat az egyiptomi állami vasútnak - írta keddi számában a Magyar Idők, a RailwayGazette.com nemzetközi szakportálra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos LászlóHáromszázmillió forint értékű keretszerződést írt alá a MÁV a vasúti területeken létrejött illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielA diagnosztikai ellátások államosítására utalt a kormányfő, amikor a kötcsei pikniken az egészségügyről beszélt – tudta meg a Népszava.
Szerző(k): Szepesi AnitaTovább folyik a hazárdjáték a brit konzervatívok brexiter politikusai, a londoni kormány és az EU között, így valóra válhat az unió vezetőinek legrosszabb rémálmaiban szerepelő forgatókönyv. Ugyanakkor nem lehetetlen, hogy kompromisszumot találjanak a felek a csúnya válás elkerülésére.
Szerző(k): Komócsin SándorA Magyar Nemzeti Bank (MNB) 24 millió forintra bírságolta az MKB Bankot pénzforgalmi jogszabálysértésekért, amelyeket a hitelintézetnek szeptember végéig kell orvosolnia - közölte a jegybank pénteken.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMexikó és az USA új kereskedelmi megállapodása, több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz, ezért az amerikai kongresszus jól tenné, ha nem adná rá áldását. Más kérdés, hogy ki akar Trump elnökkel személyeskedő vitákat folytatni?
Szerző(k): Komócsin SándorA két ország közti szerződés lejárta után Oroszország nem szállít saját űrhajóin amerikai asztronautákat a nemzetközi űrállomásra. Ez az egyik választ a Moszkva elleni amerikai szankciókra.
Szerző(k): Komócsin Sándor