Állami beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy - főként a kisebb településeken - ne akadjon el a vízellátás, miután a vízközművállalatok a befagyasztott tarifák és vezetékadó miatt nem tudják összhangba hozni költségeiket és áraikat.
Szerző(k): Komócsin SándorAz önkormányzat javaslata szerint a debreceni Nagyerdőben, az Oláh Gábor utcai volt Loki-pálya területén épülhet fel az új Természettudományi Múzeum - közölte a város polgármestere pénteken a helyszínen.
Szerző(k): Tér DiánaJanuár elsejétől már nem közlik tovább a londoni bankközi kamatlábat, a Libort, a teljes nemzetközi pénzügyi rendszernek új kamatmutatókra kell átállnia. Szakértők szerint az euró 1999-es bevezetése óta nem volt ehhez fogható változás a nemzetközi pénzpiacokon.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásBár Orbán Viktor miniszterelnök a héten arról beszélt, hogy nem visszaléptünk a közös uniós vakcinabeszerzésbe, hanem csatlakoztunk egy újhoz, az Európai Bizottság szerint szó sincs új szerződésről.
Szerző(k): Szabó DánielMinden intézmény esetében hiányosságokat tárt fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amikor azt vizsgálták, hogy a pénzügyi intézmények a jogszabályban rögzített határidőben és megfelelő tartalommal küldik-e meg a fogyasztóknak a szerződéskötést követő tájékoztatásokat. Az MNB összesen 64,7 millió forint bírságösszeg kiszabásáról döntött.
Szerző(k): Tér DiánaA világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt a Munka Törvénykönyvétől részben eltérő foglalkoztatási szabályok érvényesülnek továbbra is. Eszerint a home office ideiglenesen távmunkának tekintendő, ezért az otthoni és a munkahelyi munkavégzést keverő hibrid munkavégzéshez is minden esetben szükség van a munkaszerződés módosítására. Ha ez elmarad, akkor annak jelentős munkaügyi bírság lehet a vége - figyelmeztet Brózmann Attila, az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.
Szerző(k): Szabó DánielÖsszehangolja Európa-politikáját Franciaország és Olaszország, amivel az Európai Unió második és harmadik legnépesebb és legnagyobb gazdasággal rendelkező országa. Ezzel kiegészül a korábban kötött francia-német megállapodás.
Szerző(k): Komócsin SándorHatározott idejű szerződéssel rendelkező közalkalmazottak veszíthetik el a munkájukat, amennyiben nem oltatják be magukat a következő hetekben koronavírus ellen. A múlt csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletre a jelek szerint nem figyelmeztették az érintetteket, sokan még mindig nem szembesültek vele, hogy könnyen elveszíthetik a munkájukat.
Szerző(k): Kónya Ádám