Szerbiában nem tanácsolják az embereknek, hogy megpróbáljanak külföldre utazni, ha kínai vagy orosz oltást kaptak elsőre a koronavírus ellen, majd harmadik szúrásnak egy Pfizert. Nekik vélhetően tavasszal még egy dózist kell az amerikai oltásból, ha külföldre készülnek.
Szerző(k): Komócsin SándorA szerbiai válságstáb egyik szakértője szerint tavasszal negyedik oltásért kell majd folyamodniuk az embereknek, miközben addigra már a koronavírus egy újabb mutánsa fogja tesztelni a szervezetük ellenálló-képességét.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbiában már több gengszterbandát is lekapcsolt a rendőrség, amelyek PCR-tesztek hamisításával foglalkoztak. A csalók aprólékos munkát végeztek, figyeltek a hamisítvány "hitelességére".
Szerző(k): Komócsin SándorEgy Szerbiában folyó kínai óriásberuházáson foglalkoztatott vietnámi munkások embertelen körülmények között kénytelenek élni, lakni - derítette ki a helyi sajtó. Egy civil szervezet feljelentést tett.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbiában a független pékek nem bírják a versenyt az áruházakban működő pékségekkel, ami a szakma eltűnésével fenyeget, pedig az igazi mesterek nem győzik hangsúlyozni, hogy a kézzel gyúrt tésztának nincs párja.
Szerző(k): Komócsin SándorÖsszesítették több mint 20 szerbiai ellátóhely adatait arról, hogy hány oltott és oltatlan került kórházba a koronavírus miatt az elmúlt időszakban. Az eredményekből az látszik, hogy főleg az oltatlanok kerülnek kórházba és halnak bele a betegségbe. Az oltások közül pedig a legkevésbé a kínai Sinopharm hatásos: a legtöbb oltott áldozat ezt a vakcinát kapta.
Szerző(k): Szabó DánielA szerbiai vendéglátósoknak elegük van a kormány válságstábjának működésével, amely csupa olyan intézkedésre tesz javaslatot, ami kárt okoz nekik, amit viszont senki nem térít meg. A válságstáb ötletei ugyanakkor nem vetettek gátat a járványnak.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbia szerződést írt alá a Pfizer gyógyszergyártó céggel a vállalat koronavírus elleni gyógyszerének forgalmazásáról - közölte Zlatibor Loncar szerb egészségügyi miniszter hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban.
Szerző(k): Szász Péter