Különös helyzetbe kerülnek azok az oroszok, akik hazájukat elhagyva Szerbiába utaznak. Meg akarnak szabadulni attól a nyomasztó légkörtől és gazdasági kilátástalanságtól, amit otthon tapasztaltak, ám leszállva a repülőgépről hamarosan olyan helyzetben találják magukat, mintha csöbörből vödörbe kerültek volna.
Szerző(k): Komócsin SándorDéli szomszédunk talán az egyetlen európai ország ahol most is tárt karokkal fogadják az oroszokat, és szintén az egyetlen, ahova még el tudnak jutni repülővel. Szerbiát és Oroszországot évszázadok óta mély testvéri kötelékek kötik össze szláv és ortodox örökségüknek köszönhetően, azonban a legtöbb oda érkező orosz, nem feltétlen tud azonosulni a szerbek általános hozzáállásával a háborúhoz, akik közül sokan egyetértenek Vlagyimir Putyin orosz elnök lépéseivel.
Szerző(k): Sasvári MarcellMiután Vlagyimir Putyin elnök Ukrajnában háborút indított, saját országában is erősített a társadalom szorításán: korlátozta a szólásszabadságot, betiltotta a háborúellenes tüntetéseket. Több ezer orosz emiatt próbál elszökni Oroszországból, de az európai országokkal megszűnt a légi összeköttetés. A kis kivétel Szerbia, ahol tömegek érkeznek már, de a kremlinista belgrádi vezetés mellett sem találják meg a boldogságot.
Szerző(k): Szabó DánielA szerbiai gazdák radikális tiltakozást szerveznek a belgrádi elnöki hivatal elé, mivel a kormánynál süket fülekre találtak a követeléseik. Egyebek mellett a támogatások növelését és adókönnyítéseket akarnak.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbia aggodalmai Oroszország prioritásai között szerepelnek – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. Peszkov ezzel Aleksandar Vučić szerb államfő kijelentésére reagált, miszerint Oroszország azon döntése, hogy az orosz gázért ezentúl rubelben kell majd fizetni, Szerbiának is gondot jelent.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbiában leállt egy autóalkatrészeket gyártó vállalat, mert az Ukrajnában dúló háború miatt nem jut hozzá a termeléséhez szükséges részegységeket, a cég ígérete szerint a termelés szüneteltetése csak ideiglenes.
Szerző(k): Szabó DánielSzerbiában leállt egy autóalkatrészeket gyártó vállalat, mert az Ukrajnában dúló háború miatt nem jut hozzá a termeléséhez szükséges részegységeket, a cég ígérete szerint a termelés szüneteltetése csak ideiglenes.
Szerző(k): Komócsin SándorNyolc elnökjelölt indul a szerbiai elnökválasztáson, amelyet az előrehozott parlamenti választással egy időben, április 3-án tartanak meg - írja az MTU todósítója.
Szerző(k): Domokos Erika