Szemét gyulladt meg a Csongrád megyei Felgyő külterületén a regionális hulladékkezelő központban vasárnap - idézi az MTI, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapját.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLogikus húzással igyekszik a szegedi közlekedési vállalat csökkenteni a készpénzforgalmat.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Szeged és Hódmezővásárhely között megépítendő tram-train pálya tervezésére, valamint kivitelezésére írt ki nyílt tendert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A becsült költséget nem tartalmazza a kiírás.
Szerző(k): Németh GézaKét magyar fuvarozó cég ügyében mondta ki nemrégiben az Európai Bíróság, hogy nem arányos a pár száz forintos útdíj-hiányért kiszabott százezres nagyságrendű bírság. Az ügy előzetes döntéshozatalra került az európai bírói fórumhoz, az alperes Budapest rendőrfőkapitánya volt.
Szerző(k): Németh GézaCsaknem 900 millió forintos kárt okozó csődbűntett miatt öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott első fokon a Szegedi Járásbíróság egy helyi építési vállalkozót.
Szerző(k): Domokos ErikaA szegedi angol fordító- és tolmácsképzést alapító Göncz Árpád néhai köztársasági elnökről nevezték el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két épülete közötti sétányt.
Szerző(k): Domokos ErikaA Stadler spanyol cége, a Stadler Rail Valencia S.A.U nettó 91 millió 80 ezer euróért - mintegy 28 milliárd forintért - szállítja a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train összeköttetéshez a vonatokat.
Szerző(k): Németh GézaOrbán Viktor Magyarország modern kori története legnagyobb tudományos beruházásának nevezte a szegedi lézerközpontot az épületkomplexum átadásán kedden. A miniszterelnök azt mondta: a kutatóközpont nem olyan beruházás, mellyel felzárkózhatunk Európához, hanem olyan, mellyel Európa felzárkózik a világhoz - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi Anita