Szegeden, az Etelka soron 16 milliárd 159 millió forintból fedett sportuszoda épül, a pénz a központi költségvetést terheli.
Szerző(k): Németh GézaTöbb mint félmilliárdos költségvetési csalás gyanújával indult eljárás a mórahalmi Mini Hungary Park ügyében. A pénzügyi nyomozók három embert őrizetbe vettek, kettőjük előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAltató lövedékkel meglőtték azt a medvét, amely május végén először Nógrád megyében bukkant fel, legutóbb pedig a Csongrád megyei Sándorfalván látták.
Szerző(k): Szepesi AnitaHiába veszik meg az éves engedélyt a Tiszára, nem tudnak lemenni a horgászok, mert bérbe adta a partot a vízügy. A Tisza-tónál, a Balatonon és másutt is hasonló a helyzet. Nem tisztázott egyelőre, hogy a bérelt part közterület vagy a bérlő dirigál. Megoldást csak őszre ígérnek - értesült a hvg.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyCsaknem négymázsányi haltetemet szedtek ki a Holt-Marosból Szegednél - közölte az M1 Híradója.
Szerző(k): Domokos ErikaA Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt vesztegetés elfogadása miatt azzal a felszámolóbiztossal szemben, aki mintegy 17 és fél millió forintot vett át a cég korábbi ügyvezetőjétől, miután megígérte, hogy elintézi azt, hogy a társaság vagyonát az ügyvezető másik cége szerezze meg - írja közleményében a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség.
Szerző(k): Szabó DánielAki annyira odavan a kávéért, hogy kész az átlagosnál mélyebben a zsebébe nyúlni egy jó feketéért, az örömmel értesülhet róla, hogy tovább bővíti hálózatát Magyarországon az egyik kávéházláncgigász.
Szerző(k): Komócsin SándorBaleset miatt hétfőn kora reggel lezárták a M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalát. A forgalmat a 114-es kilométernél elterelik.
Szerző(k): Szepesi Anita