Előzetesen megegyeztünk, hogy érdemben két dologról nem beszélünk: a Vodafone-ról és a sportról. Utóbbit csak 13 percig tudta megállni. Beck Györgyöt az éjszakai e-mailek hiányáról, a Csipke Rózsika álmából felébresztett számítástechnikai társaságról, de a Wikipédiáról is kérdeztük.
Szerző(k): Szabó M. IstvánÖtödik ciklusát kezdheti Szeged élén Botka László, miután a vasárnapi választáson ismét nyerni tudott a választásokon.
Szerző(k): Szabó DánielNyolc új trolibusz áll forgalomba idén Szegeden, ezek mellett rövidesen egy akkumulátoros hajtású, hibrid troli-elektromos busszal is találkozhatnak tesztüzemben az utazók – tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
Szerző(k): Szász PéterEgy évtizede érkezett Magyarországra a BP Globális Szolgáltató Központja, amely budapesti székhelye mellett 2017-ben Szegeden is irodát nyitott. A vállalat a tervezettnél korábban, alig két év alatt félezer új állást hozott létre a Tisza-parti városban - adta hírül a BP.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLezárták az utat a tragikus baleset miatt.
Szerző(k): Szabó DánielA Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal fejlesztéséről tárgyalásokat kell kezdeni a szerb illetékesekkel és a projektet elő kell készíteni arra, hogy az EU finanszírozhassa.
Szerző(k): Németh GézaSzeptember-október magasságában határátkelő nyílhat Kübekháza és Rábé között a szerb-magyar határon - írja a Travelo.
Szerző(k): Szász PéterAz új Pick-gyár építése érdekében a szegedi képviselő-testület múlt pénteki rendkívüli közgyűlésén módosíották az építési szabályzatot, így a Nemzeti Közművek szakemberei egy transzformátorállomást tudnak elhelyezni a beruházás területén - adta hírül a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos László