Elképesztően nagy értékű tőzsdei cég jelenhet meg a világpiacon, ha Szaúd-Arábia úgy dönt, hogy tőzsdére viszi az állami olajvállalat, a Saudi Aramco egy részét, márpedig az ország irányítói hamarosan így dönthetnek. Szakértők szerint ez arra utal, hogy tartósan alacsony olajárra számítanak.
Szerző(k): EconomxDecemberben csökkent, de így is rekordközeli szinten stagnál az OPEC olajtermelése.
Szerző(k): MTI-EcoA The Washington Post című amerikai lap hétfői elemzése szerint az Obama-kormányzat attól tart, hogy a szaúdi-iráni vita eszkalálódása mind az Iszlám Állam elleni harcot, mind a szíriai polgárháború esetleges megoldását negatívan befolyásolhatja, sőt, a térség stabilitásának megteremtését is alááshatja.
Szerző(k): Inforádió, MTIAz arab sajtó szerint nem akar háborút a két nagyhatalom, mert az \"lángba borítaná az egész régiót\"
Szerző(k): MTINem fog nőni az olajár a szaúdi-iráni konfliktus miatt annak ellenére, hogy rövid távon éppen ilyen hatással jár a két ország viszonyának harminc éve nem látott megromlása - vélik szakértők. A forrongó arab világban tovább nő a feszültség - ki tudja meddig.
Szerző(k): EconomxKísértetiesen ismétlődnek a kilencvenes években egyszer már megtapasztalt fejlemények az olajpiacon, aminek a vége rövid távon lehet nagyon alacsony ár, míg hosszabb távon az ellenkező véglet, egy irtózatos ártüske kialakulása is benne van a pakliban.
Szerző(k): EconomxGombamód szaporodtak világszerte az elmúlt években az állami vagyonalapok, elsősorban a nyersanyagokban gazdag országok próbálnak így tartalékolni a szűkösebb időkre. A hatalmas vagyon felett rendelkező szervezetek azonban sokszor nem túl átláthatóan működnek, s most, hogy az olajárak esnek, sok állam kénytelen a rosszabb időkre félretett megtakarításaihoz hozzányúlni. Ennek nehezen előrelátható következményei lehetnek.
Szerző(k): EconomxA szaúd-arábiai légelhárítás lelőtt egy Jemenből indított ballisztikus rakétát, amellyel az ország olajlétesítményeiben akartak kárt tenni. A támadók szerint elérték a céljukat, ám helyi források nem látták nyomán becsapódásnak. Állítólag nem ez az első rakétacsapás-kísérlet.
Szerző(k): Economx