A globális birodalom építésébe kezdő Uber mobilapplikációs taxiszolgáltató Szaúd-Arábiához fordult tőkebevonásért, és sikerült Rijádtól három és félmilliárd dolláros tőkeinjekciót kapnia. Az üzlet létrejöttét az Uber vezérigazgatója, Travis Kalanick jelentette be helyi idő szerint szerdán délután San Franciscóban.
Szerző(k): MTIA világ nem lesz többé olyan, mint amilyen nagyjából két évvel ezelőttig, az olajár zuhanásának kezdetéig volt - erről árulkodik Szaúd-Arábia gazdasági reformterve. A királyság éppen időben kezd alkalmazkodni az fekete arany uralkodásának hanyatlását követő szabályokhoz.
Szerző(k): EconomxRekordszint közelében emelkedett az OPEC olajtermelése áprilisban, különösen az iráni és az iraki termelés bővülésének a hatására, miközben gyakorlatilag a márciusival megegyező mennyiségű kőolajat bányászott Szaúd-Arábia.
Szerző(k): MTI-EcoSzaúd-Arábia azt tervezi, hogy tőzsdén értékesíti koronaékszere, a Saudi Aramco állami olajtársaság egy szerény részét.
Szerző(k): MTI-EcoEgyre több elemző véli úgy, hogy Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajtermelője valójában kész növelni saját exportját, hogy kihasználva az fekete arany piacának feszültségeit, kiüsse versenytársait az olajpiacról.
Szerző(k): EconomxTapsolnak az elemzők örömükben, hogy a nagy olajtermelő országok képviselői nem tudtak megállapodni a fekete arany árának befagyasztásáról, ugyanakkor nem számítanak nagy olajárzuhanásra. Az árak jövőre nőhetnek jelentősen a mostanihoz képest.
Szerző(k): EconomxHétszázötven milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy és egyéb értékpapír eladásával fenyegette meg Szaúd-Arábia az Egyesült Államokat arra az esetre, ha a kongresszus elfogadja azt a törvényt, amelynek alapján amerikai bíróságokon felelősségre vonhatják az olajmonarchiát a 2001. szeptember 11-ei terrorakcióban játszott szerepéért.
Szerző(k): MTIOroszország és Szaúd-Arábia kedden megállapodott az olajtermelés befagyasztásáról - közölte az Interfax orosz hírügynökség Dohából diplomáciai forrásra hivatkozva.
Szerző(k): MTI-Eco