Az amerikai elnök helyett Mike Pompeo külügyminiszter tájékoztatta az amerikai kongresszust a Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró törökországi meggyilkolásával kapcsolatos vizsgálatokról - jelentette be péntek este a külügyminisztérium egyik szóvivője, aki azonban részleteket nem hozott nyilvánosságra a külügyminiszter tájékoztatójából.
Szerző(k): Szepesi AnitaA társadalmakat alaposan átalakítják a demográfiai változások: sok fejlett ország népessége egyre öregszik, miközben bizonyos fejlődő a nagyobb létszámú fiatalabb korosztálynak köszönhetően elkezdi learatni a demográfiai osztalékot - állapította meg a Fidelity International.
Szerző(k): Domokos LászlóMajdnem 15 hónappal azután, hogy Szaúd-Arábiában az ország előkelőségét, köztük a trónörökös 11 unokatestvérét, minisztereket, és fegyveres testületek főnökeit a rijádi Ritz-Carlton lakosztályaiba zárták, Mohamed bin Szalmán koronaherceg bejelentette, hogy kifizetődő volt a korrupció elleni harc.
Szerző(k): Domokos LászlóAz eddig becsültnél nagyobb kőolaj- és földgáztartalékkal rendelkezik Szaúd-Arábia - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterVasárnaptól sms-ben értesítik a szaúdi nőket a házasságuk felbontásáról. Eddig a férj a nő tudta nélkül is elválhatott - idézi a BBC hírét az Index.
Szerző(k): Szepesi AnitaCsökkent a kőolaj világpiaci ára az új év első kereskedési napján, szerdán a globális kitermelés emelkedése és a világgazdaság lassuló növekedése miatti aggodalmak hatására.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz amerikai Netflix tartalomszolgáltató Rijád követelésére kivette szaúd-arábiai kínálatából egy stand-up komédiájának egyik epizódját - jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
Szerző(k): Szepesi AnitaJemenben a 2018-as év nagy részében továbbra sem csillapodtak a harcok a kormányerők és az Irán támogatását élvező húszi csapatok között, és bár az év végén felcsillant a béke reménye, a decemberi tárgyalások során elért eredmények törékenynek tűnnek. Márpedig sürget az idő, hiszen a harcok következtében humanitárius katasztrófa alakult ki, rengetegen vesztették életüket a civil lakosság körében, a negyedik éve pusztító polgárháború miatt az éhínség is tizedeli a lakosságot, főleg a gyerekeket.
Szerző(k): K. Kiss Gergely