Kétsebességessé válhatnak a választási kampányok 2022 tavaszán attól függően, hogy a politikusok hogyan viszonyulnak a koronavírus-járványhoz. Ez egyelőre Franciaországban látszik egyértelműen, de a gond elkerülhetetlenül fel fog merülni más olyan országokban is, például Magyarországon, ahol választásokat tartanak a következő hónapokban.
Szerző(k): Komócsin SándorA 2022-es év hala a bodorka lett: a Magyar Haltani Társaság három jelöltje közül ezt a halat választották a legtöbben. - írta meg az TI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánElmarad az ENSZ közvetítésével az év végre tervezett elnökválasztás Líbiában, mivel az ország számtalan politikai és katonai csoportja még a jelölés feltételeiről sem volt képes megállapodni egymással. Pedig igazán színes politikai előadás lehetett volna, miután hatvan induló jelentkezett be az ország államfői posztjára.
Szerző(k): Komócsin Sándor21 milliárd dollár értékű részvénycsomagtól válik meg a világ leggazdagabb embere egy Twitter-szavazás eredményének köszönhetően. A most eladott pakettel már túljutott 15,4 milliárdon is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA világ hét legfejlettebb iparú országának (G7) külügyminiszterei és az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn kiadott közös állásfoglalásukban a vasárnap Hongkongban tartott törvényhozói tanácsi választások kapcsán aggodalmukat fejezték ki a különleges közigazgatási státusú város választási rendszere "demokratikus elemeinek eróziója miatt".
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegszavazta a boszniai szerb parlament pénteken késő este a nagyobb önállóságot, a szövetségi intézmények egyes jogköreinek átvételét, ami az országrész függetlenedésének első lépése lehet Bosznia-Hercegovinában.
Szerző(k): Rácz GergőIdén is a Szent István-bazilika előtt rendezett Advent Bazilikát választották Európa legjobb karácsonyi vásárának.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy friss felmérés szerint Valérie Pécresse-nek, a jobboldali Köztársaságiak megválasztott államfőjelöltjének van esélye bejutnia az elnökválasztás második fordulójába Franciaországban - jelentette honlapján a Le Figaro című napilap hétfő este.
Szerző(k): K. Kiss Gergely