Egy kínai hírportál véletlenül saját cenzúrautasításait is megjelentette egy, az orosz-ukrán válságról szóló tudósításában. Kína a világ azon kevés országai közé tartozik, amely nem ítélte Oroszországot, amiért inváziót indított Ukrajna ellen. Hamarosan Peking hozzáállása is változhat: állami bankoknak már tilos orosz nyersanyagvásárlási üzleteket kötniük.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb nyugati nagybanknak jóval több félnivalója van mint számos más piaci szereplőnek, óriási esést szenvedtek el a legnagyobb bankok részvényei Ukrajna megtámadását követően. Sok banknak sok pénze múlik az orosz ügyfeleken.
Szerző(k): Rácz GergőVlagyimir Putyin orosz elnöknek meg kell értenie, hogy a NATO-nak nukleáris fegyverei is vannak - reagélt Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter az orosz államfő korábbi fenyegető hangvételű megjegyzésére, miszerint bármilyen külső beavatkozást soha nem tapasztalt megtorlás követhet.
Szerző(k): Tér DiánaKözösen elítéltük Oroszország háborús lépéseit Ukrajnával szemben és egységes szankciók bevezetéséről döntöttünk - mondta Orbán Viktor péntek hajnalban, a brüsszeli uniós csúcs után, a Facebookon közzétett nyilatkozatában. Világossá tettem, hogy mi ki fogunk állni Magyarország nemzeti érdekei mellett és nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba - fogalmazott a miniszterelnök.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Európai Unió tagállamai állam- és kormányfői a csütörtök esti és péntek éjszakába nyúló rendkívüli csúcstalálkozójukon megállapodtak az Oroszország elleni új szankciócsomagról, amely az ország pénzügyi szektorára, az energia- és a közlekedési ágazatára, a kettős felhasználású termékekre, valamint az exportellenőrzésre és az exportfinanszírozásra, a vízumpolitikára, és további orosz személyek szankcionálására terjed ki.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kriptovaluták segíthetnek Oroszországnak és milliárdosainak tompítani a nyugati szankciók hatását.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Unió államvezetői megállapodtak az Oroszországgal szembeni további szankciókról.
Szerző(k): Rácz GergőAz Egyesült Államok és szövetségesei olyan szankciókról döntött, amire eddig nem volt példa a történelem során. Joe Biden elnök további csapatmozgásokról döntött a NATO keleti határának védelmében, és kész újabb erőket küldeni Európába.
Szerző(k): Rácz Gergő