Az Európai Unió az iráni drónok bevetése miatt az ukrajnai háborúban további három embert (az iráni fegyveres erők tisztjeit) és egy szervezetet vett fel az Ukrajna területi egységét, önállóságát és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekményekért felelősekkel szemben bevezetett szankciós listájára - közölte az uniós tanács csütörtökön.
Szerző(k): Domokos ErikaAz olasz hatóságokon múlik, lesz-e következménye annak, hogy az Európai Bizottság szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök megsértette az uniós szankciókat a Silvio Berlusconinak küldött vodkával. A miniszterelnökségre készülő Giorgia Meloni közleményben biztosította a piacokat arról, a kormányába csak azok kerülhetnek be, akik az EU álláspontját képviselik.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz orosz Gazprom már tavaly, hónapokkal az orosz-ukrán háború kitörése előtt korlátozta az európai földgázexportját. A konfliktus kezdetétől pedig újabb és újabb vezetékeket állított le. Bár Kína és India növelte gázvásárlását, a kieső EU-s megrendelések töredékét váltották csak ki. A Gazprom kitermelése ezért közel ötödével csökkent, a jövőkép pedig egyre sötétebb az orosz gázcégnek.
Szerző(k): Szabó DánielKét kínai akadémikus tanulmánya szerint Oroszország reáljövedelmének éles és hosszan tartó visszaesése fenyeget, mivel a Vlagyimir Putyin elnök ukrajnai inváziója miatt elrendelt nemzetközi szankciók mély sebeket hagynak a gazdaságán.
Szerző(k): Szabó DánielAz Exxon által vezetett óriás Szahalin-1 orosz csendes-óceáni projekt olajkitermelése összeomlott, miután az amerikai nagyvállalat nem volt hajlandó elfogadni a helyi biztosítást a tartályhajókra, miután a nyugati biztosítók a szankciók miatt kivonultak - mondta több iparági forrás a Reutersnek.
Szerző(k): Szabó DánielOroszország nukleáris üzemanyag-ipara feltűnően érintetlen maradt az európai szankciókkal szemben, több mint hét hónappal a Kreml ukrajnai háborúja után. Eközben a földgáz- és az olajellátásnál már egyre inkább szabadul Vlagyimir Putyin elnök befolyásától az EU, az atomenergia lehet a legnehezebb leválás. Magyarország nem véletlenül az egyik leghangosabb ellenálló.
Szerző(k): Szabó DánielTeherán tagadja, hogy fegyver szállítana Oroszországnak, és bírálja az Európai Uniót az iráni tüntetésekkel kapcsolatos álláspontja miatt – írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz európai külügyminiszterek hétfőn megvitatják az iráni drónok Oroszországnak történő átadását, és politikai megállapodásra juthatnak az ilyen tevékenységgel kapcsolatos jövőbeli szankciókról - közölte két diplomata a Reuters-szel.
Szerző(k): Szabó Dániel