szakszervezet

09.
09.
13:15
Kiakadtak a szakszervezetek: megint egyeztetés nélkül döntöttek több százezer munkavállalóról

Kiakadtak a szakszervezetek: megint egyeztetés nélkül döntöttek több százezer munkavállalóról

Több ponton is törvénysértő, hogy 18 fokos irodában kell majd dolgozniuk télen az állami intézmények dolgozóinak - véli a szakszervezeti szövetség.

Szerző(k): Koncsek Rita
09.
07.
09:23
Nagy a bizonytalanság a 2023-as fizetések és a minimálbér körül

Nagy a bizonytalanság a 2023-as fizetések és a minimálbér körül

Barátságosan beszélgetnek egymással a munkaadók és a munkavállalók képviselői a jövő évi bérekről, ám egyelőre ennél többre nem jutottak. A levegőben lóg egy többéves megállapodás lehetősége, miközben előfordulhat, hogy a bizonytalan gazdasági helyzet miatt év közben is lesz módosítás.

Szerző(k): Komócsin Sándor
08.
31.
20:35
Polgári engedetlenséggel indul a tanév, a kormány az unióra mutogat

Polgári engedetlenséggel indul a tanév, a kormány az unióra mutogat

Eredménytelen volt a keddi sztrájktárgyalás a kormány és a pedagógus-szakszervezetek között ez utóbbiak szerint. Nem kaptak ígéretet arra, hogy a fizetések a közeljövőben változnak. Többen polgári engedetlenségi akcióba kezdenek.

Szerző(k): Szász Péter
08.
31.
12:11
Felmérték, hány pedagógus fog sztrájkolni szeptembertől

Felmérték, hány pedagógus fog sztrájkolni szeptembertől

Közel kétezer válaszadó tanár több mint 99 százaléka egyáltalán nem érzi elegendőnek a kormány által felkínált jövő évi 14 százalékos béremelést, ez derül ki abból a közvélemény-kutatásból, amit a pedagógus szakszervezetek készítettek augusztusban. Szeptember 1-től több típusú munkabeszüntetésre készülnek a tanárok.

Szerző(k): Koncsek Rita
08.
30.
22:42
Nincs előrelépés, folytatják a tiltakozást a pedagógusok

Nincs előrelépés, folytatják a tiltakozást a pedagógusok

Már az egyeztetés elején kiderült, hogy semmilyen előremozdulás nincs a sztrájkkövetelésekkel kapcsolatban – közölte az Index szerint Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja a kormány képviselőjével folytatott keddi tárgyalást követően.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
26.
08:15
Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a mozdonyvezetők

Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a mozdonyvezetők

Szeptember első hetétől kezdődő sztrájkot hirdetett a Mozdonyvezetők Szakszervezete.

Szerző(k): Domokos László
08.
21.
21:30
Sok ezer tanár tüntetéssel indítja a tanévet az Egyesült Államokban

Sok ezer tanár tüntetéssel indítja a tanévet az Egyesült Államokban

Philadelphiában hirdettek munkabeszüntetést, jobb körülményeket követelnek, és kikérik maguknak, hogy nem készítették fel őket egy lövöldözés kezelésére.

Szerző(k): Rácz Gergő
08.
19.
11:10
Leállt a tömegközlekedés Londonban

Leállt a tömegközlekedés Londonban

Komoly fennakadásokat okoz a sztrájk a brit fővárosban: már csütörtökön is csak minden ötödik vonat indult el, a pénteki sztrájk pedig az összes vonalat érinti.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
08.
18.
17:26
Ilyen egy valódi sztrájk: csak minden ötödik vonat közlekedik Nagy-Britanniában

Ilyen egy valódi sztrájk: csak minden ötödik vonat közlekedik Nagy-Britanniában

Több ezer vasutas kezdett munkabeszüntetésbe csütörtökön Nagy-Britanniában, ami országszerte megbénította a vasúti közlekedést, és egyelőre nincs megoldás a fizetésekkel és a munkahelyi körülményekkel kapcsolatos munkaügyi vitában, amelyet csak súlyosbít a brit megélhetési költségek tartós emelkedése - írja az MTI az AP hírügynökségre hivatkozva. A sztrájk érintheti a londoni buszos és metróközlekedést is.

Szerző(k): Domokos Erika