Óriási verseny van a világban az országok között a szakképzett munkaerőért, ebben Magyarország jó helyen áll, mutatja ezt az is, hogy minden eddiginél több szakmában tudott versenyzőt nevezni a fiatal szakemberek világversenyére - nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek, miután Kazanyban vasárnap felkereste a WorldSkills rendezvényen induló magyar versenyzőket.
Szerző(k): Szász PéterSzerda délután az Emmi közleményben tudatta, hogy a Kásler Miklós miniszter által eddig felügyelt felsőoktatás a kormány mai döntése értelmében átkerül Palkovics László innovációs miniszter hatáskörébe - adta hírül a 168 Óra.
Szerző(k): Domokos ErikaA közoktatásban digitális kultúra néven új tantárgyat vezethetnek be 2020-tól. A szakképzési centrumokban pedig digitális közösségi alkotóműhelyeket hoznának létre, uniós forrásból - értesült a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos ErikaA munkaerőpiac megmaradt tartalékai már csak igen nehezen mozgósíthatók, így a munkanélküliség csak nagyon lassan csökkenthető tovább - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott legfrissebb foglalkoztatási és munkanélküliségi adatait.
Szerző(k): Domokos ErikaA korábbi hírekkel ellentétben nem gyökeresen lecsökkentik az OKJ-s képzések számát, hanem megszüntetik a rendszert jövőre. Helyette az alapiskolákban és a szakközepekben fejlesztik az oktatást, a felnőttképzést viszont lerövidítik és a munkaerőpiaci szereplőknek rendelik alá.
Szerző(k): Szabó DánielA technikusi képzés bevezetése, az infrastrukturális háttér átalakítása, egy munkaerőpiaci előrejelző rendszer létrehozása, tanulói ösztöndíjrendszer és tanulói munkaszerződés bevezetése is szerepel a szakképzés átalakításáról szóló, most nyilvánosságra hozott tanulmányban a Világgazdaság szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóBár nagyon magas szinten van a foglalkoztatottság és egyértelműen a keresleti oldal dominál, vannak még tartalékok a magyar munkaerőpiacban - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Portfolio HR Revolution 2019 konferencián.
Szerző(k): Domokos ErikaA párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzői arra számítanak, hogy az inflációs nyomások növekedésének közepette idén 3,9 százalékkal, jövőre pedig 3,0 százalékkal bővül Magyarország hazai összterméke (GDP) a tavalyi 5,0 százalék után - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika