Év végéig döntés születhet az olasz Assicurazioni Generali S.p.A. biztosítónál arról, hogy mely leányvállalatoktól váljanak meg - jelentette be a csoport elnöke Gabriele Galateri di Genola. A június elején kinevezett vezérigazgató, Mario Greco a féléves eredmények prezentálásakor közölte, hogy teljes stratégiai felülvizsgálat alá vonják a csoportot a jövedelmezőségi ráta javítása, illetve a társaság tőkehelyzetének erősítése érdekében.
Szerző(k): Szabó MártaA svájci kormány kedden csökkentette az idei és jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát arra hivatkozva, hogy tovább lassult a világgazdaság, és ez hátrányosan érinti Svájcot. A stabil belföldi keresletnek köszönhetően azonban az ország minden bizonnyal el fogja kerülni a recessziót.
Szerző(k): portfolio.huGerhard Schröder korábbi német kancellár szerint nem elég szigorú az adóelkerülésről szóló német-svájci kormányközi egyezmény, így a német felsőházban többséggel rendelkező szociáldemokrata párt (SPD) nem is szavazza azt meg.
Szerző(k): MTITizenegyedik hónapja került negatív előjel az év/éves svájci infláció elé augusztusban.
Szerző(k): Szabó MártaMartonyi János külügyminiszter szerint \"végtelenül sajnálatos, elfogadhatatlan és elítélendő\", hogy az azeri kormány nem tartotta be ígéretét, és kegyelmet adott Ramil Safarovnak; a tárcavezető szerint Svájc segíthet a magyar-örmény kapcsolatokban kialakult feszültség enyhítésében.
Szerző(k): NAPIVáratlanul csökkent a svájci GDP a második negyedévben, ami a minimális növekedést jósló éves előrejelzéseket is túlzottan optimistává teszi. A jegybank tovább harcol a frankért.
Szerző(k): NAPIKözös tiszai árvízvédelmi programot készít a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) és az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig); a 93 millió forintba kerülő projektet a svájci program 79 millió forinttal támogatja - jelentette be Bara Sándor, a Tivizig igazgatója és Bábosi Katalin, a Svájci-Magyar Együttműködési Program magyarországi programvezetője szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTI-EcoAz adóelkerülés ellen harcoló német adóhatóság tavalyig visszamenőleg vizsgálhatná bizonyos német ügyfelek korábbi tranzakcióit.
Szerző(k): MTI