A Suzuki Motors az idén április és szeptember között éves összevetésben 30,9 százalékkal 41,9 milliárd jenre növelte nyereségét 1,23 ezer milliárd jenes eladások mellett. A nagojai adóhivatal eközben 200 millió jenes adóhátralék befizetésére kötelezte a Suzukit, aminek a cég eleget tett, bár álláspontja eltér a hivatalétól.
Szerző(k): MTI-EcoKivonul az amerikai piacról a Suzuki. A japán márka 27 éven át kínálta autóit az Újvilágban, ám a jövőben ATV-ket (quadokat), motorkerékpárokat és tengeri járművekhez való motorokat fog értékesíteni az USA-ban.
Szerző(k): NAPIEgy új modellnek köszönhetően az idei 155 ezer után jövőre 180 ezer Suzuki készülhet az esztergomi gyárban.
Szerző(k): Diószegi JózsefA gyárhoz vezető közutak fejlesztésében és az állami járműbeszerzések terén is szeretne előrelépést elérni a kormánnyal készülő együttműködési megállapodás keretében a Magyar Suzuki Zrt. A társaságnál arra számítanak, hogy januártól visszatérhetnek a kétműszakos gyártásra - mondta a lapunknak adott interjúban Urbán László, vezérigazgató-helyettes.
Szerző(k): Ádám ViktorA Magyar Suzuki Zrt. termelésének csökkenése kedvezőtlen hatással van a beszállítók termelésére, bevételére is. A cég egyik partnere szerint a kabinetnek segítenie kellene abban, hogy az autógyártókat és a potenciális beszállítókat egy asztalhoz ültesse annak érdekében, hogy közös fejlesztésekbe fogjanak.
Szerző(k): Diószegi JózsefTovább rontja a hazai ipar kilátásait, hogy újra számottevően lefelé módosította idei termelési tervét a Magyar Suzuki Zrt. Ennek és az egyműszakos termelésre történő kényszerű átállásnak az európai újautó-piac mélyrepülése az oka, amely nem kíméli a legnagyobb szereplőket sem.
Szerző(k): Ádám ViktorA Magyar Suzuki Zrt. (MSC) idén november és december hónapban egyműszakos munkarendet vezet be.
Szerző(k): NAPIEszében sincs a Suzukinak kivonulni Indiából, de olyan intézkedéseket kell tennie a munkabéke megőrzése érdekében, ami sokba kerülhet.
Szerző(k): NAPI