Amennyiben minden a tervek szerint halad, az idei szezon kezdetére révbe érhet az ország legdrágább fürdőfejlesztése.
Szerző(k): Hercsel AdélBalatonpartot vett Balatonfenyves, amire a polgármester szerint azért van szükség, hogy a partszakasz bármely részét lehetőség szerint visszaszerezzék és közcélokra hasznosíthassák.
Szerző(k): Varga CsengeA víz felől érkezett, és arra is távozott.
Szerző(k): Sánta AndrásSzünetelnek a szaunák, csökken az uszodák vízhőmérséklete, de a termálfürdők melegek maradnak.
Szerző(k): Gáll AnnaA Virágfűrdő nevű szabadtéri strand felújítását a helybeli Investment Mérnöki és Fővállalkozó Kft. végezheti nettó 3 milliárd 234 millió forintért. A strand kapcsolódik a készülő szállodához, amelyet Mészáros Lőrinc cége, a ZÁÉV Építőipari Zrt. épít.
Szerző(k): Németh GézaMégis megépülhet az a 175 hajós kikötő a balatonföldvári strand területén, aminek az építési engedélyét szeptemberben hatályon kívül helyezte a bíróság. A Veszprém Megyei Kormányhivatal néhány napja azonban újra kiadta az engedélyt. Helyi civilek szerint újra veszélybe került a strand - írja az rtl.hu.
Szerző(k): Szász PéterA Miskolci Fürdő Kft. a kormányhivatalnál bejelentette a csoportos létszámleépítést, 110 embert küldenek el, több fürdőt bezárnak a magas energiárak és az infláció miatt.
Szerző(k): Koncsek RitaSzeptember 19-től, azaz hétfőtől bezár a Csepeli Strandfürdő. A honlapjukon határozatlan idejű zárásról írnak, a város Facebook-oldalán pedig arról, hogy a téli időszak végéig tart zárva a kerület fürdője - szúrta ki a Termál Online.
Szerző(k): Szász Péter