Csak kormányzati kommunikációra 20,5 milliárd forintot akar költeni a kormány 2018-ban – ez derül ki többek között a 2018-as költségvetés tervezetéből. Folytatódnak a stadionépítések, és felpörgetik a lakástámogatásokat is.
Szerző(k): Papp ZsoltHétfőn a beruházó Nemzeti Sportközpontok és a kivitelezést elnyerő konzorcium képviselői aláírták a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést.
Szerző(k): Szász PéterA Market Építő Zrt. és a KÉSZ Zrt. alkotta konzorcium építheti fel a Vasas új stadionját, ehhez többlettámogatást ad a kormány. Lendületet vettek a sportklub létesítményfejlesztései.
Szerző(k): Domokos ErikaPlusz öt napot kaptak a Puskás stadion rekonstrukciójára pályázó fővállalkozók ajánlatuk benyújtására. A tét nagy.
Szerző(k): EconomxAlig néhány hónap alatt borzalmas állapotba került a riói olimpiai stadion, amelynek felkészítésére 600 millió dollárt költöttek. A kormány és a játékok szervezői egymást hibáztatják a létesítmény lerohadásáért.
Szerző(k): EconomxAz uniós közbeszerzési értesítőben pénteken megjelent az új Bozsik stadion építésére vonatkozó ajánlati felhívás. Egy UEFA \"Category 4\" – azaz legmagasabb kategóriás – létesítményt építtetne, a munkálatok elvégzésére 420 naptári nap áll rendelkezésre.
Szerző(k): EconomxHárom tételben, a korábban a sportberuházásoktól elvont több mint 70 milliárd forintot kapja vissza a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) - erről intézkedett a kormány.
Szerző(k): Németh GézaA székesfehérvári önkormányzat a Sóstói stadion helyén UEFA 4-es és MLSZ I. osztály A kategóriájának megfelelő új stadiont építtet nettó 12,6 milliárd forintért, az eredetileg becsült összeg 10,1 milliárd forint volt.
Szerző(k): Németh Géza