sport

06.
10.
09:30
Kétszer annyi ment sportra, mint munkahelyekre

Kétszer annyi ment sportra, mint munkahelyekre

Március 20. és június 2. között 51,5 milliárd forintot csoportosított át a kormány valamilyen sporttal összefüggő célra. Alig több mint ennek az összegnek a fele ment csak munkahelyvédelemre.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
09.
08:44
Újra álmodott a kormány, újabb pénznyelő beruházás indul

Újra álmodott a kormány, újabb pénznyelő beruházás indul

Úgy tűnik, a kormány nem csupán a hagyományos sportokra kész milliárdokat áldozni, hanem a technikai sportokra is, ennek szellemében gigantikus beruházás indul Kelet-Magyarországon.

Szerző(k): Komócsin Sándor
06.
07.
07:15
A Tabánban fákat vágnak ki, de újakat is ültetnek

A Tabánban fákat vágnak ki, de újakat is ültetnek

Civilekkel együttműködve 90 új fát ültet a Főkert Zrt. 35 veszélyes állapotú helyére a Tabánban.

Szerző(k): Domokos Erika
06.
06.
13:15
Büntetőjogi eljárást indíthatnak Aján Tamás ellen

Büntetőjogi eljárást indíthatnak Aján Tamás ellen

Az orosz és a német súlyemelő szövetség elnöke szerint is büntetőjogi eljárást kellene indítani Aján Tamással, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnökével szemben - írta az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

Szerző(k): Domokos László
06.
06.
09:20
Michael Jordan felháborodott és fontos bejelentést tett

Michael Jordan felháborodott és fontos bejelentést tett

Michael Jordan milliárdos amerikai kosaraslegenda tíz éven keresztül 100 millió dollárt (több mint 30 milliárd forint) ajánlott fel a rasszizmus elleni harcra.

Szerző(k): Domokos László
06.
06.
07:20
Komoly szigorításról döntöttek a Tisza mentén

Komoly szigorításról döntöttek a Tisza mentén

Az innovációért és technológiáért felelős miniszter az eddigi egy helyett, a Tisza további két szakaszán tiltotta be a vízisízést, az úszó eszközhöz kötött repülést, a vontatott vízi sport- és fürdőeszköz használatát, valamint ejtőernyő vontatását.

Szerző(k): Németh Géza
06.
05.
12:45
Tovább drágult az Atlétikai központ tervezése

Tovább drágult az Atlétikai központ tervezése

A budapesti Atlétikai központ tervezése 308 millió forinttal drágult, az önkormányzatok által kért további funkciók miatt. Az új végösszeg 5 milliárd 31 millió forint.

Szerző(k): Németh Géza
06.
03.
20:14
Óbudai cég tervez sportcsarnokot Békéscsabán

Óbudai cég tervez sportcsarnokot Békéscsabán

Az Óbuda Építész Stúdió Kft. tervezheti a békéscsabai multifunkciós sportcsarnokot, nettó 328 millió forintért.

Szerző(k): Németh Géza
06.
03.
14:50
A Barcelona játékosai nem kérnek a további fizetéscsökkentésből

A Barcelona játékosai nem kérnek a további fizetéscsökkentésből

A spanyol bajnoki címvédő FC Barcelona labdarúgói nemet mondtak az újabb fizetéscsökkentésre a RAC1 közlése szerint.

Szerző(k): Szász Péter