Frissítette a transznemű sportolók jogosultságára vonatkozó irányelveit az Egyesült Államok úszásának nemzeti irányító testülete (NGB).
Szerző(k): Tér DiánaAz adófizetők sokszorosát költik sportra annak az összegnek, amelyet tíz évvel ezelőtt fordították erre az ágazatra, miközben a magyar élsport semmivel sem jutott előre.
Szerző(k): Komócsin SándorSzívmelengető kerek évfordulóhoz érkeztek a csehek 2022-ben: idén 130 éve, hogy az első síléc megérkezett Csehországba és az első cseh azon síelve megtette az első métereket. A visszaemlékezésből kiderül, hogy a cseh iparosok semmi perc alatt lekoppintották a sporteszközt.
Szerző(k): Komócsin SándorKínai-magyar pénzből veszik meg belga tulajdonosától az Újpest FC fociklubot, pénteken jelentik be a megállapodást - értesült a Magyar Nemzet klub közeli forrásra hivatkozva. (Frissítés: szombaton jelentették be.) A cégbírósági adatokból az is kiderül, hogy a korábban 7 milliárd forintra becsült üzlet magyar szereplőjének, az SGF Silu Zrt.-nek januárban lecserélődtek a tulajdonosai, 46 százalékos részesedéssel megjelent Kovács Zoltán volt újpesti focista is. Ezt a céget jelölte ki a kormány tavaly a taszári reptér megvásárlására.
Szerző(k): Domokos ErikaNincs még meg a végső üzemeltetője az MVM Dome kézilabdacsarnoknak, amelyben jelenleg a kézilabda Európa-bajnokság meccseit játsszák. Valahogy megfeledkeztek erről a csarnok alkotói.
Szerző(k): Komócsin SándorÖtvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász. Koronavírusos volt, kórházban ápolták.
Szerző(k): Rácz GergőA becsődölt Quaestor brókercéghez köthető ingatlanvagyonnal kapcsolatban újabb furcsa ügyletre hívja fel a figyelmet cikkében a 24.hu. A mátraházi hotel után a győri ETO-stadion, sportcentrum, négycsillagos hotel és bevásárlóközpont is új tulajdonoshoz kerülhet - nem nyilvános követelésvásárlással, jóval olcsóbban, mint amennyit érhetnek az ingatlanok.
Szerző(k): Domokos ErikaPakisztáni sajtóértesülések szerint Orbán Viktor miniszterelnök várhatóan még februárban Pakisztánban tehet hivatalos látogatást. Fazekas Béla magyar nagykövet is beszélt erről egy diplomáciai megbeszélésen. A Napi.hu érdeklődésére a miniszterelnök sajtószóvívője azt közölte, hogy a kormányfő külföldi útjairól időben tájékoztatást adnak.
Szerző(k): Szabó Dániel