A parlamenti választáson győztes Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) elveti a nagykoalíció létrehozását, és nem akar a katalán és baszk szeparatista pártok támogatásától függeni a kormányalakításnál - derült ki José Luis Ábalos, a párt szervezeti titkárának helyzetértékeléséből hétfőn Madridban az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA spanyolok úgy döntöttek, hogy az új kormány ne csak a Spanyol Szocialista Munkáspárttól (PSOE), hanem különböző politikai erőktől függjön - mondta Pedro Sánchez ügyvezető szocialista kormányfő a választási eredmények közzététele után, hétfő hajnalban Madridban, a párt székháza előtt ünneplő szavazóknak.
Szerző(k): Szepesi AnitaSpanyolországban a kormányalakítási patthelyzet fennmaradását mutatja a GAD3 közvélemény-kutatóintézet felmérése, amelyet az urnazárást követően közölt a spanyol közszolgálati televízió (RTVE) vasárnap - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielSpanyolországnak gazdasági reformokra lenne szüksége, ám miután várhatóan a mai választás is patthelyzetet eredményez a pártok között, kicsi az esélye annak, hogy sikerül cselekvőképes kormányt alakítani. Másrészt legalább rossz kormány sem kerülhet hatalomra.
Szerző(k): Komócsin SándorMegnyíltak a szavazóhelyiségek reggel kilenc órakor és megkezdődött a voksolás a parlamenti választáson vasárnap Spanyolországban.
Szerző(k): Szepesi AnitaKatalóniában függetlenségpárti tüntetések zajlanak szombaton a spanyol parlamenti választások előtti kampánycsend idején - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEurópában – és nem csupán az öreg kontinensen – terjed egy új politikai járvány, nevezzük holtpont vagy patthelyzet politikának. A megerősödő radikális politikai erők és a visszaszoruló mérsékeltek nem képesek együtt vezetni az országaikat, ami újra és újra kormányozhatatlan állapothoz vezet. Ma már ez a nem normális helyzet a normális állapot.
Szerző(k): Komócsin SándorTízezrek vonultak utcára vasárnap Spanyolország egységéért Barcelonában, követelve a függetlenségi törekvések befejezését.
Szerző(k): Szepesi Anita