A Szuezi-csatornában ragadt hajó és a kínai kikötők járvány miatti időszakos lezárás követően újabb veszély fenyegeti az európai kereskedelmet. Most az észak-német kikötőkre zúduló hatalmas mennyiségű áru miatt vannak komoly fennakadások, ennek Európa-szerte érezni a hatását, s a karácsonyi szezont is veszélyezteti.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA kifutópályákon összegyűlt nagy mennyiségű vulkáni hamu miatt megint nem fogad járatokat a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma repülőtere - közölte az MTI szerint a légikikötőt üzemeltető AENA vállalat. Egyelőre nem várható, hogy rövidesen elcsendesüljön a vulkán.
Szerző(k): Domokos ErikaJelentős pusztítást okozott a vulkánkitörés a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén, vasárnapig több mint ezer épület, köztük 880 lakóház semmisült meg, de kiterjedt károk keletkeztek az infrastruktúrában és a termésben is - írja az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaSpanyolország egyik legnagyobb öntözőcsatornáját befedik, hogy a víz mellett áramot is biztosítsanak a jobb termés eléréséhez.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Lidl bejelentette, hogy 2021 és 2024 között 1,5 milliárd eurót (535 milliárd forint) fektet be Spanyolországban. A cég, amely jelenleg 630 üzletet üzemeltet és 17 ezer embert foglalkoztat, 2024-ig további 150 üzletet és négy logisztikai központot tervez nyitni a jelenlegi 11 mellé - írja a European Supermarket Magazine.
Szerző(k): Szász PéterJúnius közepe óta drónokkal figyelik a Gibraltári-szoroson áthaladó hajókat, hogy a kibocsátott kén-oxidok szintjét megállapítsák és szankcionálni tudják a környezetszennyező járműveket - írja a MarineLink.
Szerző(k): Szász PéterA spanyol és az olasz rendőrség az Europol támogatásával felszámolt egy több mint 100 tagú, a maffiához kötődő kiberbűnözői csoportot, amelynek tagjait az interneten elkövetett csalással, pénzmosással, kábítószer-kereskedelemmel és más vagyon elleni bűncselekményekkel vádolnak - közölte az uniós tagállamok közötti bűnüldözői együttműködést irányító hatóság hétfőn.
Szerző(k): Szepesi AnitaKitört a Cumbre Vieja tűzhányó a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek La Palma szigetén.
Szerző(k): Domokos Erika