Gyengült a forint pénteken délelőtt a bankközi kereskedelemben, az eurót 297,15 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délutáni 293,37 forinttal. Kereskedők szerint elsősorban Spanyolország leminősítése rontotta el a hangulatot a piacokon.
Szerző(k): MTIMeglepően őszinte és egyúttal pesszimista kijelentést tett ma a spanyol pénzügyminiszter, mivel úgy fogalmazott, hogy a magas állampapír hozamok miatt az ország gyakorlatilag kiszorult az állampapírpiacról.
Szerző(k): portfolio.huKötélhúzás kezdődött az európai vezetők többsége és a német politikusok között a közös európai bankrendszerrel kapcsolatban. Az előbbiek támogatják, az utóbbiak ellenzik vagy további feltételekhez kötnék a bankunió bevezetését, miközben Spanyolország a szakadék szélén táncol.
Szerző(k): Komócsin SándorJelentős részben az európai adósságválság tehető felelőssé az amerikai foglalkoztatás lassú növekedéséért, az európai vezetők nem tettek meg minden szükséges lépést a krízis elhárítása érdekében − mondta Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke hét végi támogatásgyűjtő rendezvényein.
Szerző(k): Komócsin SándorA német kormány szerint a spanyol vezetés egyedül nem képes kezelni a hazai bankrendszer válságát, ezért segítséget kell kérnie az ideiglenes euróövezeti mentőalapból (EFSF) - írta vasárnap megjelent számában a Der Spiegel című német hetilap.
Szerző(k): MTIA spanyol bankoknak nincs szükségük európai segítségre - jelentette ki szombaton a Camp David-i G8-csúcstalálkozón Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, visszautasítva ezzel az új francia államfő javaslatát.
Szerző(k): MTI-EcoMárciusban 1994 óta a legmagasabbra emelkedett a spanyol bankok rossz minőségű hiteleinek állománya a teljes hitelállományon belül.
Szerző(k): MTI-EcoTizenhat spanyol bankot minősített le a Moody\'s Investors Service az ország gyengélkedő gazdasága, egyre romló pénzügyi helyzete, az egyre több behajthatatlan hitel, valamint amiatt, hogy a kormány kevésbé képes támogatni a bajba jutott hitelezőket.
Szerző(k): MTI-Eco