spanyol

07.
05.
14:36
Durván beszólt a népszavazást kezdeményezőknek a kormányfő

Durván beszólt a népszavazást kezdeményezőknek a kormányfő

A spanyol kormányfő szerint "a tekintélyelvű lázálmok" sosem győzhetik le a demokratikus állam egyensúlyát és nyugalmát - Mariano Rajoy szerdán Madridban reagált arra, hogy a katalán függetlenségi pártok törvényjavaslatba foglalták, 48 órán belül egyoldalúan kinyilvánítanák az elszakadást Spanyolországtól, ha az októberi népszavazáson a többség arra szavaz.

Szerző(k): Szepesi Anita
06.
27.
12:26
Fizethet a katolikus egyház - Így döntött a bíróság

Fizethet a katolikus egyház - Így döntött a bíróság

A spanyolországi katolikus egyházat megillető adómentességek tiltott állami támogatásoknak minősülhetnek, amennyiben azokat gazdasági tevékenységek vonatkozásában nyújtják - állapította meg mai ítéletében az Európai Bíróság.

Szerző(k): Domokos László
06.
13.
16:32
Öt év börtönt kaphat az IMF volt vezetője

Öt év börtönt kaphat az IMF volt vezetője

Mintegy kétszázezer befektetőt megkárosító csalás miatt öt év börtönt kér a spanyol korrupcióllenes ügyészség Rodrigo Ratóra, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori vezetőjére - áll a kedden benyújtott dokumentumban.

Szerző(k): Domokos László
06.
02.
11:14
Nagyot zuhant a spanyol munkanélküliség

Nagyot zuhant a spanyol munkanélküliség

Májusban 3,1 százalékkal, mintegy 112 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken, megállapítva, hogy ezzel a 2009-es szintre csökkent a munkanélküliség a dél-európai országban.

Szerző(k): Papp Zsolt
05.
19.
16:48
Milliárdokért veszi meg az állam a központi zálogházat

Milliárdokért veszi meg az állam a központi zálogházat

A Miniszterelnökség elővásárlási jogát kihasználva 3,5 milliárd forintért megvásárolja a budapesti IX. kerületi Kinizsi és a Lónyay utca sarkán álló műemlék épületet. Azt viszont még nem tudni, mire használja majd az állam az ingatlant - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
12.
18:45
Kibertámadás érhetett angliai kórházakat

Kibertámadás érhetett angliai kórházakat

Valószínűleg kibertámadás érte pénteken több angliai kórház informatikai és távközlési hálózatát.

Szerző(k): Domokos László
05.
05.
19:48
Mennyibe kerül a spanyol király?

Mennyibe kerül a spanyol király?

A spanyol királyi család éves költségvetésének 88,4 százalékát használta fel az elmúlt évben, ezzel mintegy 900 ezer eurót (281 millió forintot) \"spórolt meg\" - derült ki pénteken az állami intervenciós vizsgálatból, amely egyúttal jóváhagyta a királyi ház tavalyi költségelszámolását.

Szerző(k): Domokos László
04.
30.
12:21
Addig nincs pénz, amíg ez a függetlenkedéses dolog tart

Addig nincs pénz, amíg ez a függetlenkedéses dolog tart

A katalánok hosszú évek után ismét kötvényt bocsátanának ki, s ezért amerikai alapkezelőkkel és befektetési bankokkal találkoznának New-Yorkban. Úgy tűnik azonban, hogy amíg napirenden szerepel a függetlenségi téma, pénz nem lesz.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
03.
16.
16:01
Újra tüntetnek az Uber ellen

Újra tüntetnek az Uber ellen

Sztrájkkal és tüntetéssel tiltakoznak csütörtökön a taxisok Madridban és Barcelonában az Uber, illetve a hasonló módon működő Cabify nevű alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatás terjedése ellen.

Szerző(k): Domokos László