sinopharm

04.
13.
08:12
Aggódnak a kínaival oltottak, mit tesz a kormány?

Aggódnak a kínaival oltottak, mit tesz a kormány?

Több százezer magyart oltottak be a kínai Sinopharm koronavírus-vakcinájával, amelynek hatásosságával kapcsolatban kétségek merültek fel. A kormány egyelőre kivár az ügyben.

Szerző(k): Komócsin Sándor
04.
11.
19:47
Figyelmeztetést kaptak a kínai vakcinával oltottak: "védekezzen úgy, mintha nem lenne beoltva"

Figyelmeztetést kaptak a kínai vakcinával oltottak: "védekezzen úgy, mintha nem lenne beoltva"

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő szerint, aki kínai vakcinát kapott a második adag után is védekezzen úgy, mintha nem lenne beoltva. Facebookon megjelent bejegyzése alapján, amíg a helyzet nem tisztázódik, a Sinopharmmal oltottakat nem lehet a beoltottak közé számítani. Ám továbbra is azt javasolja, hogy bármelyik itthon felkínált vakcinát el lehet fogadni.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
04.
11.
14:39
Vakcinák: Kína megrendítő beismerést tett a hatékonyságról

Vakcinák: Kína megrendítő beismerést tett a hatékonyságról

„Nem túl magas” a hatékonysága a jelenleg használt kínai koronavírus-elleni vakcináknak – mondta szombaton egy konferencián a kínai járványügyi központ vezetője. Az AP tudósítása szerint Gao Fu kijelentette, hogy most már hivatalosan is vizsgálják annak lehetőségét, hogy más technológiával működő oltóanyagokat is használjanak az immunizáció során.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
04.
08.
18:52
A Sinopharm-vakcinát van, ahol tiltják, máshol hamisítják

A Sinopharm-vakcinát van, ahol tiltják, máshol hamisítják

A kínai China National Pharmaceutical Group által gyártott Sinopharm-vakcinák használatát nem engedték Srí Lankán a helyieken, mondván nem megállapítható a biztonságossága. Eközben a Fülöp-szigeteken hamisítványok terjednek a készítményből, amelyek sokszor rosszullétet okoztak a beoltottaknak.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
05.
11:39
Kína szerint a gazdag országok kisajátították az oltóanyagot

Kína szerint a gazdag országok kisajátították az oltóanyagot

Vang Ji kínai külügyminiszter "vakcinanacionalizmussal" vádolta meg a fejlett országokat.

Szerző(k): Rácz Gergő
04.
05.
09:27
Szerbia újból bevásárol kínai vakcinából

Szerbia újból bevásárol kínai vakcinából

Több mint 106 ezer adag érkezik a Pfizer/BioNTech oltóanyagából, valamint újabb félmillió a kínai Sinopharm vakcinájából Szerbiába.

Szerző(k): Rácz Gergő
04.
02.
11:23
Új fejlemény az egydózisú, Magyarországra érkező kínai vakcinával kapcsolatban

Új fejlemény az egydózisú, Magyarországra érkező kínai vakcinával kapcsolatban

A kínai CanSino bejelentette, hogy az egydózisú vakcinájának hatékonysága idővel lecsökkenhet, a hatékonysága a cég szerint azonban még így is 50 százalék feletti 5-6 hónappal a beadása után - idézi a Reuters hírét a 24.hu.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
01.
11:13
Sinopharm-vakcina: egyre biztosabb, nem elég a két dózis sokaknál

Sinopharm-vakcina: egyre biztosabb, nem elég a két dózis sokaknál

A kínai gyártmányú Sinopharm-vakcina esetében Szerbiában egyre jobban kirajzolódik, hogy sokaknál egyáltalán nem indítja be az antitest-termelést, mostanra pedig azt sejtik, hogy mely csoportok a leginkább érintettek. Valószínű, hogy idővel mindenkinél és más készítményeknél is szükség lehet egy ismétlőoltásra. Magyarországon már több mint félmillió ember kapott a legdrágábban beszerzett oltásból.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
01.
06:40
Kínai vakcinák: Fontos bejelentést tett a WHO

Kínai vakcinák: Fontos bejelentést tett a WHO

A Sinopharm és a Sinovac kínai gyógyszergyárak benyújtották a Covid-19 elleni védőoltásuk hatásosságáról tanúskodó adatokat, amelyek megfelelhetnek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által követelt kritériumoknak – idézi Alejandro Cravioto, a WHO tanácsadó testületének elnöke szerdai közlését a Telex.

Szerző(k): Szepesi Anita