Orosz harci gépek újabb csapást mértek Csernihiv ellen, lerombolva egy hidat az egyik utolsó megmaradt útvonalon, amely az ukránok által ellenőrzött területre vezet - jelentette be szerda reggel Vjacseszlav Csaus, a város regionális vezetője.
Szerző(k): Molnár CsabaMár az első délelőtt több száz menekülőnek segítettek a budapesti BOK csarnokban hétfőn megnyitott humanitárius tranzitponton - adta hírül a Miniszterelnökség. A tranzitpont szívesen látja további ukrán tolmácsok és önkéntesek jelentkezését is. Továbbá a lakosságot arra kérik, hogy az adományokat ne a BOK csarnokba, hanem továbbra is a karitatív szervezeteknek juttassák el.
Szerző(k): EconomxAz elmúlt napokban 300 nigériai, 208 kínai és 190 ecuadori állampolgár térhetett vissza hazájába magyar segítséggel, ami azt jelenti, hogy eddig összesen 12 nemzet 8813 polgárának segítettünk hazatérni, összesen 51 mentesítő járattal - írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Molnár CsabaA NATO keleti szárnyának megerősítéséről tárgyalt Szófiában az amerikai védelmi miniszter. Bulgária elutasította, hogy katonai segélyt küldjön Ukrajnának.
Szerző(k): Molnár CsabaJapán nonprofit és más segélyszervezetek küzdenek azért, hogy támogatást juttassanak el Ukrajnába, ahol Oroszország folytatja katonai támadását.
Szerző(k): Szabó DánielJapán segélyszervezetek arra panaszkodnak, hogy lehetetlen számukra célba juttatni az adományokat és humanitárius szállítmányokat Ukrajnában. Állítják, a múltban tapasztalt regionális konfliktusoktól eltérően az ország különböző részein zajló heves harcok miatt nem tudnak belépni Ukrajnába, illetve nem tudnak információt szerezni arról, hogy milyen szállítmányokra van szükség.
Szerző(k): Sasvári MarcellKiáll Ukrajna mellett a Pfizer, de humanitárius okokból nem vet ki szankciókat a gyógyszerekre. A gyógyszeripari konszern hétfői bejelentése mégis beruházásokat és új klinikai vizsgálatokat is negatívan érint.
Szerző(k): Tér DiánaAz Ukrajnába érkezező orvosi felszerelések és berendezések, valamint gyógyszerek az orosz invázió közepette szerencsésen megérkeznek az országba - közölte hétfőn a WHO.
Szerző(k): Tér Diána