A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei fenntartják eddigi álláspontjukat, hogy a reklámadót meg kell szüntetni, mert nem csak az iparágra káros, hanem a teljes magyar gazdaságra is, mint ahogyan ezt korábban az MRSZ reklámgazdasági hatástanulmánya is alátámasztotta.
Szerző(k): Domokos ErikaPulitzer-emlékdíjat kapott az életmű kategóriában Horvát János, az írott sajtó kategóriában pedig Brückner Gergely - tudatta a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány vasárnap az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai AP hírügynökség a szerdai magyar ünnepségek kapcsán éppen akkora teret adott az Együtt füttykoncertjének, mint Orbán Viktor beszédének. Juhász Péter mondandója a miniszterelnöké mellé került.
Szerző(k): Komócsin SándorLétszámleépítésre hivatkozva elbocsátott négy újságírót az Origo – olyanokat, akik még a jelenlegi vezetés előtt érkeztek a laphoz – olvasható az Indexen.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTisztújító küldöttgyűlést tartott a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ).
Szerző(k): Szász PéterDonald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, nem vesz részt a fehér házi tudósítók szokásos évi gálaestjén.
Szerző(k): Szász PéterTöbb médium újságíróját sem engedték be a Fehér Ház szóvivője, Sean M. Spicer pénteki sajtótájékoztatójára.
Szerző(k): Papp ZsoltDonald Trump szerint a hamis híreket közlő média nem a Fehér Ház, hanem az amerikai nép ellensége. Az amerikai elnök egy ilyen tartalmú Twitter-bejegyzésben fejtette ki véleményét pénteken az amerikai média egy részéről.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan