A lengyel sajtó feltűnően hallgatott Vlagyimir Putyin orosz államfő budapesti látogatásáról, pedig általában szoros figyelemmel követi az orosz politika minden rezdülését. A két nap késéssel megjelent beszámoló szerzője az ellentüntetőket is észrevette.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás JúliaElérte a nemzetközi sajtó ingerküszöbét a magyar-holland konfliktus, a Politico, az AFP és az Outlook India egyaránt azt emeli ki, hogy a botrányt Hollandia távozó nagykövetének nyilatkozata váltotta ki. Brüsszel egyelőre hallgat.
Szerző(k): Komócsin SándorOrbán teljes ellenőrzést akar szerezni a regionális média felett - címmel jelent meg tudósítás a Die Presse című osztrák lap pénteki számában.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaDonald Trump amerikai elnök egy szerda éjjeli Twitter-bejegyzésében cáfolta azt a pletykát, hogy szemétdombnak nevezte volna a washingtoni Fehér Házat.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Médiatanács állásfoglalása szerint Andy Vajna cége megszerezheti a Borsot, a Kisalföldet és a Délmagyarországot kiadó, tízmilliárdos forgalmú Lapcom Zrt.-t.
Szerző(k): Domokos ErikaA Népszabadságot bezáró Heinrich Pecina egyik cége veszi meg a Russmedia három magyarországi megyei napilapját, sajtóhírek szerint MKB-s és takarékbankos hitel segítségével.
Szerző(k): Domokos ErikaAnthony Scaramucci, a Fehér Ház új kommunikációs igazgatója egy újságíróval folytatott telefonbeszélgetésben obszcén kifejezésekkel támadta munkatársait csütörtökön - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA lappiacra is betörne a tévé- és rádiótulajdonos Andrew G. Vajna, aki egyben filmügyi kormánybiztos és kizárólagos kaszinóüzemeltető a fővárosban.
Szerző(k): Domokos Erika