Alig néhány nagy cégnek köszönhető a vezető amerikai részvényindexek idei teljesítménye. Az, hogy egyre kevesebb részvény vesz részt az emelkedésben, az elemzők szerint aggasztó jel lehet a piac jövőjére nézve.
Szerző(k): EconomxNagyot estek a kínai tőzsdék hétfő reggel, a kedvezőtlen ipari adat mellett az is nyomasztja a piacot, hogy sokak szerint gyengül a kormányzati intervenció.
Szerző(k): EconomxNégy hónapja a legtöbbet, világszerte 6 milliárd dollárnyi tőkét fektettek európai részvényalapokba a július 22-én záródott héten. Ezzel 10. hete tart az európai részvények iránti keresletnövekedés - áll a befektetési alapokat elemző EPFR Global cég jelentésében.
Szerző(k): MTIHatalmas száguldásba kezdtek az Amazon.com részvényei a társaság vártnál jobb gyorsjelentése nyomán.
Szerző(k): EconomxAz európai részvények vásárlását és az amerikai papírok eladását javasolja ügyfeleinek a Goldman Sachs. A görög válság enyhülése és a Fed várható kamatemelése a két fő ok.
Szerző(k): EconomxMasszív zuhanásba kezdtek a zárás utáni kereskedésben a Microsoft és az Apple részvényei gyorsjelentéseik közzététele után. A befektetőknek nem tetszik, hogy az Apple Watch-ról nem adtak ki értékesítési adatokat, a Microsoft pedig gigászi veszteséggel borzolta a kedélyeket.
Szerző(k): EconomxAz arany árfolyama ötéves mélypontra zuhant a hétfői kereskedésben. A korábban biztos befektetésnek nevezett nemesfém mélyrepülését a jelek szerint nem nagyon tudják megállítani, a közelgő amerikai kamatemelés és az erősödő dollár mellett folyamatosan fordulnak el tőle a befektetők.
Szerző(k): EconomxA Google részvényei hatalmasat rallyztak pénteken a cég vártnál jobb negyedéves számaira, így érthető, hogy a befektetők kiemelt figyelemmel várják a szektorból a héten érkező eredményeket. Több nagyágyú számai érkeznek.
Szerző(k): Economx