A Goldman Sachs szerint 70 százalék a valószínűsége annak, hogy júniusban a belső piacon forgó kínai részvények bekerülnek az MSCI indexeibe - írja a Bloombergre hivatkozva a portfolio.hu. A tét nem kicsi, 16 milliárd dollár áramolhat becslések szerint a kínai piacokra, ha az MSCI felveszi a részvényeket.
Szerző(k): portfolio.huAz MNB június 1-jétől visszaállította a FuturAqua részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó eleget tett a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásoknak - közölte a jegybank.
Szerző(k): EconomxA Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) fő tulajdonosa öt éven belül megkezdheti tulajdonrészének értékesítését - mondta kedden a BÉT vezérigazgatója.
Szerző(k): MTI-EcoVéget érhet a Norbi Update részvényeinek vesszőfutása. Kedden Schobert Norbert, az igazgatóság elnöke bejelentette, a főrészvényesek kezdeményezik a papírok kivezetését a tőzsdéről, így vélhetően ez volt a cég utolsó nyilvános közgyűlése.
Szerző(k): Korányi G. TamásTőzsdetanfolyamunkon megismeri a részvények és tőzsdeindexek izgalmas világát. Képzésünkön megtanulja, miként tudja a tőzsdei piacokat pénzügyi céljai elérése érdekében használni, a piaci trendek segítségével.
Szerző(k): -x-Nem javult a magyar részvénypiac kilátásainak megítélése a szakértők körében, legalábbis erről tanúskodik a német ZEW intézet és az Erste Bank friss felmérése. A rossz megítélés pozitív is lehet. A forinttól viszont nem várnak további gyengülést.
Szerző(k): EconomxA héten folytatódott a tőkekiáramlás a globális részvényalapokból. Idén már több, mint 100 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők a részvénypiacról, s már a viszonylag jó hírek sem tudták megállítani a folyamatot.
Szerző(k): EconomxEgyelőre nem sikerült a tőzsdére lépés a Nasdaq-on a marihuána fogyasztók és a termesztésben érdekelt cégek számára alkalmazást nyújtó Massroots-nak. A tőzsde szerint a cég olyan megítélés alá eshet, amely szerint elősegíti egy illegális anyag forgalmazását.
Szerző(k): Economx