Csökkenő forgalomban enyhén emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 35 599,51 ponton fejezte be a kereskedést, ami 87,04 ponttal, 0,25 százalékkal haladta meg az előző hetit.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz FHB részvényesei június 26-tól július 31-éig nyilatkozhatnak a Takarékbank vételi ajánlatának elfogadásáról - tette közzé az FHB Jelzálogbank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön este.
Szerző(k): Domokos ErikaMegérkezett az első elemzés a Waberer\'s részvénykibocsátásáról. Az Equilor szerint a kockázatok figyelembevételével érdemes lehet vásárolni, a papír ugyanis alulárazott az európai versenytársakhoz képest. Van azért olyan mutató is, ami szerint ez nem mondható el.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,32 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,50 százalékos mínuszban állt a kereskedés első néhány perce után. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,43 százalékos veszteséget mutatott.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta, hogy a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt., a Konzum Management Kft. és Mészáros Lőrinc irányítást szerezhet az Opimus Group Nyrt. felett - derül ki a hatóság közleményéből.
Szerző(k): Szabó DánielTőzsdére kerül a Magyarországon több mint 600, házhoz szállító étteremmel kapcsolatban álló NetPincér anyacége. A Delivery Hero részvényeivel június 30-án kezdődik a kereskedés a frankfurti értéktőzsdén.
Szerző(k): Szepesi AnitaMától lehet kegyezni a Waberer\'s International részvényeit, a kibocsátási ársáv 5100 és 6300 forint között lesz. A magyar kisbefektetőknek a jegyzés június 29-én délig tart.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásElképesztően alacsony jutalékokat kínál már a magyar ügyfeleknek is a holland DEGIRO brókercég, s aki olcsón tud kötni a tőzsdén, az már nagy lépést tett a felé, hogy nyereségesen tudjon üzletelni.
Szerző(k): Economx