A Ryanair budapesti utasainak száma elérte a hárommilliót, idén az első négy hónapban ötszázezren utaztak a diszkont légitársaság járatian.
Szerző(k): Diószegi JózsefTizenötmillió forintos bírságot szabott ki a versenyhivatal.
Szerző(k): NAPIKét éven belül bázis megnyitását tervezi Pozsonyban, és az onnan induló járatai utasforgalmának megduplázásával számol a Ryanair - jelentette be Michael O´Leary, a légitársaság vezérigazgatója a Milan Rastislav Stefánik repülőtér (BTS) vezetőségével folytatott egyeztetése után, szerdán Pozsonyban.
Szerző(k): MTI-EcoA Ryanair nem veheti meg az Aer Lingust - döntött szerdán az Európai Bizottság, amely szerint a fogyasztók, ez esetben az utasok látták volna kárát annak, ha a két legjelentősebb írországi légiközlekedési cég összeolvad.
Szerző(k): MTI-EcoAz észak-európai jegyárak vártnál tempósabb növekedésére hivatkozva növelte éves profitelőrejelzését a Ryanair.
Szerző(k): NAPIIdőjárási problémák miatt Budapesten landolt a Ryanair Belgiumból Pozsonyba tartó repülőgépe hétfő reggel, az utasokat autóbusszal viszik a szlovák fővárosba - tájékoztatta a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-t. (Képünk illusztráció)
Szerző(k): MTIA Ryanair a tényleges felszállási tömegnél alacsonyabb értéket adott meg flottájára a hatóságoknak, és ezzel felszállásonként néhány eurót \"spórolt meg\" - írja a német Die Welt online kiadása.
Szerző(k): MTI-EcoJanuár 10-től 40 százalékkal csökkenti budapesti járatait a Ryanair, mivel a Budapest Airport nem csökkentette díjait a kért szintre - mondta Michael O\'Leary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója.
Szerző(k): NAPI, MTI