Matolcsy György érinthetetlenségére, illetve a strukturális átalakítás hiányára utal a politikai elemzők szerint a kormány átalakítása, a nemzetközi hiteltárgyalásokra azonban jó hatással lehet, hogy Varga Mihály lesz a delegáció vezetője.
Szerző(k): Leszák TamásTávozik Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a kormányból - jelentette be a miniszterelnök.
Szerző(k): NAPIRogán Antal, (Fidesz) az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke szerint Magyarország elkötelezett abban a tekintetben, hogy olyan adórendszert akar kialakítani 2013. január elsejére, amelynek elemeivel tartósan számolni lehet.
Szerző(k): InforádióRogán Antal módosító javaslattal korrigálja a kormány jegybanktörvényi módosítását - amely így már megfelel a majd az EU és nem utolsó sorban az IMF elvárásainak. Vagyis elhárul egy újabb akadály az IMF -hiteltárgyalások elől.
Szerző(k): Papp ZsoltZöld utat adott a gazdasági bizottság az MNB-törvény módosításának, holott az újabb vitapontot jelenthet az IMF-hitelre váró kormány Európai Bizottság-ECB duóval való kapcsolatában.
Szerző(k): NAPIKét miniszter távozik, két államtitkár miniszterré lép elő, a frakcióvezető pedig államtitkár lesz - értesült az [origo]. A portál szerint a két héten belül esedékes kormányátalakítás során a legnagyobb minisztérium teljesen átalakulhat, Orbán Viktor várhatóan felforgatja saját környezetét is, a Fidesz új ökle pedig Rogán Antal lehet.
Szerző(k): NAPIA húszmillió forint alatti devizakölcsönökhöz lehet majd igényelni az árfolyamgátat.
Szerző(k): MTIMesterházy Attila szerint a Fidesz kormányzásának félidejéhez közeledve elvesztette a többség bizalmát, mert képtelen volt biztonságot teremteni az országban. Az MSZP elnök-frakcióvezetője pártja csütörtöki budapesti évértékelő rendezvényén azt mondta: az MSZP 2014-re elég erős lesz a kormány leváltásához és elég felkészült a kormányzásra.
Szerző(k): Inforádió