Néhány éve még utópiának tűnt, ma már egyre inkább valóság az önvezető autó. Ugyan attól még messze vagyunk, hogy autózás közben a sofőr is tudjon olvasgatni, ám a fejlődés rohamos mértékű, így gyorsabban jöhet a váltás, mint sokan gondolnák. Előbb azonban a jogi rendszerünket is át kell hangolni, hogy meg tudjon felelni az új kihívásoknak – derült ki a Napi.hu és a Noguchi Porter Novelli Smart City Forum 2017 elnevezésű konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA mesterséges intelligencia nagyobb hasznára lesz majd az emberiségnek, mint amennyit ártani lenne képes - jelentette ki a Dell Technologies elnök-vezérigazgatója Michael Dell pekingi tartózkodása során a kínai állami Hszinhua (Xinhua) hírügynökségnek adott interjúban.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMég mindig számos kihívással kell szembenézniük az önvezető autóknak, mire globálisan el tudnának terjedni. Egy önvezető autó okozta balesetnél például ki a hibás? – többek közt erre a kérdésre is keresték a választ a Napi.hu és a Noguchi Porter Novelli Smart City Forum 2017 elnevezésű konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz elektromos autók elterjedése és az automatizálás akár már 5 éven belül is negatívan érintheti a magyar ipart. Elsősorban a nagy autógyártók beszállítói hálózatának csökkentése és az élő munkaerő mérséklése jelentheti a legnagyobb veszélyt – derül ki az Atradius globális piacelemzéséből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA digitalizációval járó technológiai áttörésnek köszönhetően a fejlődő országokból visszatérhetnek egyes textilipari ágazatok Európába és az Egyesült Államokba - idézte az APA hírügynökség Achim Berget, a McKinsey vezetési tanácsadó cég divatszakmai szakértőjét.
Szerző(k): Domokos ErikaVikram Pandit, a Citi korábbi vezérigazgatója szerint a banki munkahelyek 30 százaléka tűnhet el 5 év alatt, méghozzá a technológiai fejlődés miatt - írta a Portfolio.
Szerző(k): Domokos LászlóOlyan ruhavarró robotot dobtak piacra, amely 17-szer gyorsabban dolgozik az embereknél. Nem csak gyorsabban varr, mint az éhbérért dolgoztatott bangladeshi gyerekmunkások, de napi 24 órában teszi, így ideális esetben egy robot 10 embert helyettesíthet - vette észre a Quartz hírét a 444.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaÉv végén már munkába is állhat a világ legkisebb sebészrobotja. A Versius nevű robot méretében, és az ízületek adta mozgási lehetőségekben is az emberi kézhez hasonlít - írta az Index a The Guardian híre alapján.
Szerző(k): Szepesi Anita