Kecskemétről ideiglenesen Pápára települnek a Magyar Honvédség vadászrepülői - közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-vel. A készenléti szolgálatot is ellátó Gripenek keddtől állomásoznak Pápán.
Szerző(k): Domokos ErikaAz amerikai szövetségi légiforgalmi hatóság (FAA) biztonsági ellenőrei nem végezték el a vitatott és egyelőre a forgalomból kivont Boeing 737 MAX típusú repülőgépek ellenőrzéséhez szükséges tanfolyamokat - közölte pénteken a hatóság vezetője egy szenátusi meghallgatáson az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKifejezetten kínai utasoknak szánt szolgáltatásokat vezet be a Budapest Airport a Liszt Ferenc repülőtéren, mivel az utasok száma folyamatosan és nagy mértékben nő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Tungsram-csoport 1,5 millió dollár értékben bővíti kisvárdai gyárát, az új üzemben repülőgéphajtőmű-alkatrész karbantartást végeznek majd a General Electric (GE) repüléstechnikai üzletágának - közölte a Tungsram az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA Boeing-katasztrófákat okozó hibás szoftveréhez kapcsolódó szenzornál korábban már legalább 216 esetben jeleztek hibát, a cég mégse tesztelte, hogy mi történik, ha az eszköz meghibásodik, ráadásul eleinte csak egyetlen szenzorra támaszkodtak - írja a CNN hírére hivatkozva az Index.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz éjjel riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit - adta hírül a Honvédelmi Minisztérium.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb mint 80 utassal a fedélzetén érkezett meg Frankfurtból szombat délután a sármelléki Hévíz-Balaton Airportra a Lufthansa idei első charterjárata, amelyet már 18 éve működtet a német tulajdonú hévízi Mutsch Ungarn Reisen - írja az MTI.
Szerző(k): EconomxMintegy húsz százalékkal csökkent a Boeing repülőgépgyártó üzemi eredménye a március 31-ével végződött első pénzügyi negyedévben az előző év azonos időszakához képest - derül ki a chicagói székhelyű gyártó szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Szerző(k): Domokos Erika